Hírnök

„A fehérvári királyi temetkezések sorsa szó szerint rémregény. Ami történt, arra nincs mentség. Az ásatásokon előkerült csontvázakat Henszlmann Imre orvos, régész 1874-ben egy kriptába hordatta, ott rejtőztek hat évtizedig, majd ezeket az ereklyéket 1938-ban tekintélyes szakemberek újságpapírba csomagolták, 83 darab faládába pakolták, és elraktározták egy másik kriptába. Ezt a sírhelyet, vagy inkább tömegsírt aztán 1984-ben nyitották fel, s megpillantották a négy sorban egymásra pakolt, megroggyant ládákat, a két alsó sor szennyvízben állt.

Ne most emlegessük a balsorsot, örüljünk annak, ami megvan, például az állam, amelynek létrejötte a pogány Vajkból Istvánná lett királyunk nevéhez fűződik. A gyökereinkről van szó, a magyar történelem legtávolabbi tartományáról, amely még belátható. István tűzzel-vassal megroppantotta a törzsiséget, keresztény monarchiát teremtett, s az államalapítással esélyt adott a Kárpát-medencei népek túlélésének. Az utána jövők pedig azon dolgoztak, hogy ne engedjék a művet összeomlani. Ez sem volt kis feladat, az ármány, az összeesküvés, a hatalom mindenáron való megszerzése vörös fonalként szövi át a magyar történelmet. Eszünkbe jut például IV. Béla, akit második honalapítóként is emlegetnek. Rogerius krónikájában olvasható, hogy amikor hírnök jelentette Esztergomban a tatár sereg közeledését, az udvar egy részével, a bárókkal madarat lehetett fogatni, annyira örültek a király bajának.

(...)

El­végre már nem élünk a középkorban.”