DK: A kormány Keletet választotta

2017. augusztus 28. 14:21

A magyar kabinet nem a Nyugatot, hanem a Keletet, egy „birodalmat választott, amelyik Magyarországot többször már elfoglalta” – mondta hétfői sajtótájékoztatóján Ara-Kovács Attila, a Demokratikus Koalíció politikusa.

2017. augusztus 28. 14:21

Azzal, hogy kormánytagok is találkoznak Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, a magyar kabinet egyértelműen kinyilvánította, nem a Nyugatot, hanem a Keletet választotta – ismertette a Demokratikus Koalíció véleményét Ara-Kovács Attila elnökség tag hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. 

Vlagyimir Putyin idén már másodszor érkezik Budapestre. Az őt fogadó magyar kormány bebizonyította, hogy nem Európát, hanem egy olyan országot, egy olyan „birodalmat választott, amelyik Magyarországot többször már elfoglalta” és egy autokrata rendszert épít ki” – mondta a politikus. Az orosz elnök olyan sportrendezvényt látogat meg, amilyet csak akar, de a DK nem ért egyet azzal, hogy emellett politikai és gazdasági tárgyalásokat is folytat –  folytatta Ara-Kovács Attila.

Vlagyimir Putyin a Nemzetközi Dzsúdó Szövetség tiszteletbeli elnökeként részt vesz a kezdődő budapesti világbajnokság megnyitóján.

(MTI)

Összesen 129 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2017. augusztus 28. 21:16
Putyin eljött egy sportrendezvényre - ennyi hülyeséget összehordani azoknak, akik művelték, amit, no meg toto kutya -miről beszélnek ezek? A dk lenne az első, aki kirohanna adott esetben Moszkvába, mint ahogy meg is tette korábban, még vendége is volt Putyinnak!
Peter8811
2017. augusztus 28. 21:06
Ara elvtárs, Keletről jön a fény, a fejedből meg a sötétség.
oskar
2017. augusztus 28. 21:00
Meg van-e tiltva az EU közösség országainak, hogy más országokkal legyen az kelet, nyugatabb, vagy dél, hogy jó, gyümölcsöző kapcsolatokat ápoljon?? Nem! Szerintem, minden uniós államnak ezt kell tenni. Így sokkal jobb lesz a világ. A békére, az egyetértésre, a konfliktusok megoldására kell törekedni, nem pedig a múlt sérelmeit nap mint nap feleleveníteni. Deák Ferenc ha ma élne akkor helyeselné az oroszokkal való kiegyezést és azt javasolná a lengyeleknek, is. Ez az Ara egy buta ember. Nem is értem, hogy Gyurcsány miért tartja maga körül.
Box Hill
2017. augusztus 28. 18:59
Valóban a szovjet kommunisták halálteljesítménye a következő korszakok végére, göngyölve: A polgárháború idején 1922 végére: 3,284,000 A NEP korszak 1928 végére: 5,484,000 A kolhozosítás, éhhalál 1935 végére: 16,924,000 A Nagy Terrorral 1938 végére: 21,269,000 A sztálini foglalással 1941 közepéig: 26,373,000 A világháborúval, 1945 közepéig: 39,426,000 A háború után 1953 végéig: 55,039,000 A poszt-sztálinista kor 1987 végéig: 61,911,000 Forrás: R. J. Rummel: Soviet Genocide and Mass Murder since 1917 (Szovjet népirtás és tömeggyilkosság 1917 óta), Transaction Publisher, 1990. Innen látszik, hogy például Hitler hatalomra jutásakor a szovjet halálteljesítmény körülbelül 12,000,000 erőszakosan, idő előtt elpusztított embernél tartott, míg hadba lépésünkkor már 26,373,000-nél. De kik is lettek a szovjet halálgépezet szövetségesei 1941-ben, a több mint 26 milliós halálteljesítmény jutalmazásaként?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!