„Soros az év során drasztikusan kibővítette azon politikai céljait, amelyek érdekében lobbizik” – fogalmaz a portál. Közli, hogy Soros április és június között 17 különböző ügyben finanszírozott lobbistákat, és köztük konkrétan megemlíti a külföldről finanszírozott szervezetek szabályozásáról készült magyar törvény elleni lobbitevékenységét.
A The Washington Free Beacon utal arra, hogy a magyar parlament júniusban elfogadta azon külföldi finanszírozású szervezetek működését szabályozó törvényt, amelyek „veszélyeztetik az ország politikai és gazdasági érdekeit, és beavatkoznak intézményei működésébe”.
A portál által idézett kongresszusi dokumentumokból az is kiderül, hogy Sorosék – a nemzetközi akadémiai szabadságra hivatkozva – lobbiztak a magyar felsőoktatási törvény ellen is, amelyet a Politikai Központ CEU-törvénynek nevez. „Soros Nyílt Társadalom Alapítványai egy sor prominens NGO-nak (nem kormányzati szervezetnek) adtak pénzt Magyarországon” – hangsúlyozza a portál, hozzátéve, hogy a Soros-csoport szerint a felsőoktatási törvény „a demokratikus hangok elfojtását célozza Magyarországon”.