Úgy vélte: „nagyon úgy fest”, hogy Vona Gábor fedezi Kovács Bélát, akivel kapcsolatban az európai, a magyar és az amerikai hatóságok gyanúja is az, hogy az oroszoknak kémkedett és ezért „pénzt szállíthatott a Jobbiknak”. Hollik István ezért arra szólította fel Vona Gábort, hogy ne tegyen úgy, mintha az ügyhöz semmi köze nem lenne, tisztázza, hogy a Jobbik „eladta-e magát és elárulta-e a nemzeti érdekeket”, valamint válaszoljon arra, hogy miért nem utasítja Kovács Bélát, hogy menjen el az ügyészségi meghallgatásokra és ne bujkáljon se a sajtó nyilvánossága, se a nyomozóhatóság elől.
Arra a kérdésre, hogy a kormány a tavalyi költségvetésből miért csoportosított át egy határozattal 90 millió forintot a szociális és gyermekvédelmi területről a versenysport támogatására, Hollik István azt mondta: a kormány semmilyen forrást nem von el a szociális ágazattól, sőt jövőre 9 milliárd forinttal többől gazdálkodhat ez a terület, hiszen több mint 15 ezer munkaváló juttatása emelkedik. Lehetséges technikai magyarázatnak tartotta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumában erre a célra több forrást terveztek be, mint amennyit végül elköltöttek, vagyis mindenki megkapta a neki járó ágazati pótlékot, de mivel ennyivel túltervezték ezt a kiadást, ezért a többletet most átcsoportosítják egy másik célra.
Szintén kérdésre válaszolva egyetértett Kövér László házelnök korábbi nyilatkozatával, és úgy vélte, valóban lehet arra számítani, hogy a választások előtt olyan események történnek az utcán a kampány részeként, amelyek eddig nem voltak jellemzőek Magyarországon. Hozzátette: vannak olyan, Soros György által finanszírozott szervezetek, amelyek polgári engedetlenséget fogadtak, és azt mondták, hogy korábban nem látott eszközökkel fognak a kormány hatalma ellen küzdeni. Szerinte a magyar választási kampányok eddig normál mederben zajlottak és a Fidesz-KDNP ezen nem is kíván változtatni, de úgy látszik, hogy a „Soros által finanszírozott civil szervezetek viszont még nagyobb és még erősebb fokozatra kapcsolnak”.