A visegrádi csoport (V4) ma sokkal több tartalommal bír, mint korábban, és olyan fontos fórum, amely egyszerre tudja megjeleníteni az Európai Unióval folytatott együttműködést és annak fontosságát, hogy a térségek eltérő igényeit ne tapossák el – mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a visegrádi együttműködés magyar elnöksége alkalmából rendezett bécsi eseményen az MTI-nek. Az államtitkár aláhúzta: ugyan az elnökségváltás önmagában csak egy protokolláris esemény, de ha a visegrádi országcsoportról beszélünk, meg kell adni a súlyát, hiszen a tagok komolyan gondolják a közös munkát és megtiszteltetésnek veszik, ha az elnökségben rájuk kerül a sor. Úgy vélte, hogy Nagy-Britannia unióból való kilépésének ténye is bizonyítja, hogy nem lehet a nemzetállamokat felülírva vinni az ügyeket. „Nemcsak az értékeinkre, hanem az érdekeinkre is figyelni kell” – hangsúlyozta az MTI-nek adott interjújában.
Kérdésre válaszolva elmondta: a V4-ekhez kapcsolódóan Ausztria is artikulálni tudja majd a saját érdekeit. Ugyanakkor leszögezte: ahogy Ausztria iránt, úgy Horvátország és a balti országok felé is meg kell, hogy legyen a nyitottság a közös problémák kezelésére.