Fokozott ellenőrzés-sorozatot indít hétfőtől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a szeptember 20-ig tartó, országos akcióban ellenőrzés-sorozatot indít hétfőtől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal – mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.
A pénzügyőrök különös figyelmet fordítanak az adózási szabályokat megszegő vállalkozók kiszűrésére és az az ekáer szabályok betartására, ugyanis ez a leghatékonyabb eszköz a fiktív és adózatlan áruk kereskedelmével szemben – jegyezte meg. Az előre bejelentett ellenőrzési akció a megelőzést, az adómorál javítását szolgálja, valamint hogy egyetlen vállalkozó se szegje meg az adózási szabályokat, amelyek nemcsak a költségvetési bevételeket biztosítják, hanem a tisztességes piaci versenyt is – tette hozzá. Tállai András közölte: az elektronikus rendszerrel a hivatal nyomon követheti az ország útjain haladó teherautókat, egyebek mellett az útdíjbefizetést ellenőrző kamerák és a tengely-súlymérő állomások adatainak segítségével. Az áruforgalom kétes szereplői így gyorsan kiszűrhetők, velük szemben szinte azonnali hatósági fellépésre nyílik lehetőség. Az államtitkár szerint a legtöbb esetben már akkor lefülelhető a forgalmi adócsalás, amikor az elkövetők még csak az előkészületeknél tartanak.