Visszautasította Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) parlamenti frakcióvezetőjének bírálatát. Andreas Schieder az APA osztrák hírügynökségnek nyilatkozva egyebek mellett „színvonaltalannak” nevezte Szijjártó Péter csütörtöki kijelentéseit az osztrák kancellárról, és azt hangoztatta, hogy az unió egy értékközösség, amelyet „nem szabad összekeverni egy bankautomatával”.
A magyar tárcavezető pénteken újságírók kérdésére úgy reagált, hogy Bécsben ideje lenne mindenkinek rádöbbennie arra, „még a szociáldemokrata barátainknak is”, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia időszaka véget ért. Legitim dolog, hogy Budapesten más az álláspont, mint Bécsben. El kell fogadniuk, hogy a magyar emberek véleménye különbözhet az osztrák emberek véleményétől – hangsúlyozta. Amikor az osztrák kancellár méltatlan módon megtámadja Magyarországot, elvitatja, hogy Magyarország Ausztriát is védi, hogy osztrák cégek nagyon komoly profitra tesznek szert Magyarországon, hogy Magyarország milliárd forintokkal támogatja az itt működő osztrák vállalatokat, számítaniuk kell arra, hogy ezt nem hagyjuk szó nélkül – jelentette ki.