Tiltakozik a Fidesz az Európai Bizottságnál Soros brüsszeli beszéde miatt

2017. június 02. 14:16

A Fidesz szerint tűrhetetlen, hogy egy az Európai Bizottság által támogatott brüsszeli rendezvényen, egy uniós biztos jelenlétében Soros György is megszólalhat, és maffiaállamnak nevezheti az Európai Unió egyik tagját, Magyarországot.

2017. június 02. 14:16

Tűrhetetlennek tartja a Fidesz, hogy egy az Európai Bizottság által támogatott brüsszeli rendezvényen, egy uniós biztos jelenlétében Soros György is megszólalhat, és maffiaállamnak nevezheti az Európai Unió egyik tagját, Magyarországot – közölte Gulyás Gergely, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. A Fidesz tiltakozik a brüsszeli testület „már a formára sem adó”, az uniós közösséget szétverő magatartása ellen, és választ vár a bizottságtól, valamint a rendezvényen részt vevő biztostól, hogyan fordulhatott ez elő – mondta. Tegyék egyértelművé, hogy ez a fajta fellépés elfogadhatatlan – sürgette. „Hogyan kívánja a bizottság érvényesíteni az egyenlő mércét Magyarországgal szemben, ha ilyen tűrhetetlen megnyilatkozásoknak ad teret?” – tette fel a kérdést.

Gulyás Gergely szerint Soros György olyan politikát akar felépíteni és brüsszeli támogatással érvényesíteni, amelynek célja migrációügyben a magyar kormányzati álláspont megváltoztatása, hogy Magyarország se legyen akadálya az EU migránsbarát politikájának.

A politikus jelezte: Botka László MSZP-s miniszterelnök-jelölt is Brüsszelben tárgyalt, és azzal a Frans Timmermans európai bizottsági alelnökkel, valamint Gianni Pittella szociáldemokrata frakcióvezetővel találkozott, akik többször elmondták, hogy nem akarnak kerítést látni a magyar határon, a migránsok befogadásával kapcsolatban pedig többször ultimátumot adtak Magyarországnak. Arról sem lehetett hallani, hogy Botka László felszólalt volna a kötelező betelepítési kvótával szemben – tette hozzá a frakcióvezető-helyettes, úgy fogalmazva: joggal lehet következtetni arra, hogy ha Botka László kormánya vezetné Magyarországot, akkor elfogadná a kötelező kvótákat.

Azzal kapcsolatban, hogy Donald Trump amerikai elnök bejelentette az Egyesült Államok kilépését a párizsi klímaegyezményből, Gulyás Gergely kérdésre úgy foglalt állást: a Fidesz sajnálatosnak és nem a jövőt szolgáló döntésnek tartja az elnök elhatározását, amelynek súlyos következményei vannak, mert az Egyesült Államok, a világ legerősebb gazdasága nélkül lényegesen kisebb lesz az ereje a klímaegyezménynek. „Komoly sebet ejtett” a párizsi egyezményen az amerikai döntés – mondta.

(MTI)

Összesen 164 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fogas paduc
2017. június 06. 09:17
A „nagy feltűnést keltő pénzügyi spekulációs műveletek” nyomán Sorost például kitiltották egyebek mellett Franciaországból, Angliában vizsgálat folyt ellene, de számos ázsiai országban is persona non grata, Oroszországból is ki van tiltva – a Szigetvári-féle rothadt agyak logikája szerint tehát nevezett országok mind-mind antiszemiták. És ne feledkezzünk meg még egy apróságról, amiről e hasábokon Máté T. Gyula is "beszámolt, de azért ismételjük bátran: „Apropó, magyar tőzsde: 2008. október 9-én a Soros Fund Management az OTP árfolyamát manipulálja. A pénzügyi felügyelet meg is bírságolja. Hasonlóért Franciaországból kitiltották Sorost. Magyarországon azonban akkor Gyurcsány Ferencnek hívják a kormányfőt, ő készséggel elfogadja György barátja magyarázatát, miszerint befektetési alapja az ő jóváhagyása nélkül cselekedett.” - See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/56648/Turhetetlen_21#sthash.vcWrjQML.dpuf" - http://magyarhirlap.hu/cikk/56648/Turhetetlen_21
fogas paduc
2017. június 06. 09:04
Nem jut az eszembe, segítsetek már! Mit is mondott a Medgyessy úr a szadeszről, amikor lemondatták Soros úr szólhatna az állib-pseudobal polkorrekt funokból álló OLAF bürokratáknak, hogy találjanak már végre egy olyan botrányos ügyet is, mely nem köthető a maszophoz. A Soros úr hány országban is számít " persona non grata"-nak?
Viz Elek
2017. június 03. 16:46
Szerintem a Soros hasonlata miatt méltán tiltakozhatna a maffia is. Ami ugyanis nálunk folyik inkább hasonlit cigány klanok belharcára ami a koncért folyik. Gond nélkül kivágják azt a gyümölcsfát is ami esetleg nekik is teremhetne csak nehogy már másnak is haszon hozzon a gyümölcse. Egyszerűen undorító ami itt folyik, és mégis van aki tapsol.
Zokni
2017. június 03. 08:15
Hát igen, Gulyás teljesíti a feladatát. Ezért kapja Orbántól a pénzünket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!