Már nem Mengyi Roland a Fidesz elnöke Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os választókerületében, utódjáról a párt jövő keddi elnökségi ülésén döntenek – írja a Magyar Idők. Sebestyén Lászlót Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2-es választókerületének Fidesz-elnöki tisztségében Kriza Ákos, Miskolc polgármestere váltotta.
Mengyi Roland és hat társa ellen a Központi Nyomozó Főügyészség a közelmúltban emelt vádat bűnsegédként különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás kísérlete és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt. Mengyi helyett két lehetséges jelölt merült fel: az egyikük Demeter Ervin, aki négy cikluson keresztül parlamenti képviselő, 2000 és 2002 között pedig az első Orbán-kormány polgári nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős tárca nélküli minisztere volt. A másik jelölt Koncz Ferenc, aki 1998 és 2006, valamint 2010 és 2014 között volt az Országgyűlés tagja volt, 2010 óta pedig Szerencs polgármestere.