Kötelezettségszegési eljárást indulhat Magyarország ellen kvótaügyben

2017. június 12. 18:50

A Reuters értesülései szerint kötelezettségszegési eljárást indíthat Lengyelország, Magyarország és Csehország ellen az Európai Bizottság, amiért nem hajlandóak részt venni a menedékkérők áthelyezésében.

2017. június 12. 18:50

Kedden dönthet az Európai Bizottság arról, hogy  kötelezettségszegési eljárást indít Lengyelország, Magyarország és Csehország ellen kvótaügyben – írja a Reuters. Lengyelország és Magyarország nem hajlandó menedékkérőket átvenni Olaszországtól és Görögországtól a korábbi uniós döntés értelmében, Csehország pedig bár már átvett 12 menedékkérőt, de azóta kijelentette, hogy többet nem fog. 

A Bizottság egyik szóvivője nem tagadta, de nem is erősítette meg a kötelezettségszegési eljárások indítását, viszont egy olyan korábbi Jean-Claude Juncker interjúra hivatkozott, amelyben az Európai Bizottság elnöke azt mondta: akik nem vesznek részt a menedékkérők áthelyezésében, azok jogi eljárásokra számíthatnak.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb
Tovább a cikkhezchevron

A tervezett 160 ezer menedékkérő áthelyezéséből egyébként a többi uniósország is összesen csak 21 ezret vett át.

A kvótaügyben egyébként jelenleg is bírósági eljárás folyik Szlovákia és Magyarország kezdeményezésére, de Lengyelország is támogatja azt. Az Európai Unió Bíróságának júliusban kell meghoznia első véleményét az ügyben. 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 187 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2017. június 13. 15:58
Migráncs betelepítés csak FIDESZ maffia jutalékkal: "Ahogy arról portálunk is beszámolt, sajtóértesülések szerint kötelezettségszegési eljárás megindításáról dönt kedden az Európai Bizottság három közép-európai tagállam, Magyarország, Lengyelország és egyes források szerint Csehország ellen is. Ugyanakkor tévedés hazánkat szívtelenséggel vádolni, hiszen az Orbán-kormány mindent megtett azért, hogy minél nagyobb számban érkezzenek ide idegenek. Persze nem ingyen, pénzért. Alkotmányos költség - hagyományosan így hívják az ilyet a narancsosok. Az ebből származó bevételek aztán átmennek a letelepedési kötvényeket jegyző offshore cégeken, hogy végül sok-sok fideszes plakát és vadászház legyen belőlük." https://kuruc.info/r/2/173886/
Válasz erre
0
2
antioxi
2017. június 13. 14:43
Nyilvánvaló, hogy a jelenlegi EU Bizottság (= merkeli Németország) a Kalergi-terv szerint politizál. Ezt minden áron gátolni kell, még akkor is, ha elhagyjuk az EU-t.
Válasz erre
0
0
luisbathhelena
2017. június 13. 10:18
Az egész bevándorlásban el fogunk jutni oda előbb-utóbb hogy lövünk vagy nem lövünk. Mivel több generációnyi európait PC-n nevelnek évtizedek óta- nem lövünk. Európa elveszett.
Válasz erre
1
0
fogas paduc
2017. június 13. 10:17
Ha annyira kell a "nyugatnak" a migránsáradat, akkor adjanak a migránsoknak vízumot. Persze így aztán a nem lehetne ránk üríteni a nem kívánatos atomfizikus kecskepásztorokat.
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!