A DK szerint összefogtak a pártok a polgármesterük ellen

2017. június 29. 11:47

Hajdu László XV. kerületi polgármesterüket együttes erővel akarja elmozdítani a Fidesz, az MSZP és a Jobbik a DK szerint.

2017. június 29. 11:47

A XV. kerület polgármeste megakadályozott két korrupciógyanús beruházást, a DK szerint ezért akarja eltávolítani a Fidesz az MSZP-vel és a Jobbikkal karöltve. A DK fővárosi képviselője, Gy. Németh Erzsébet csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a helyi Fidesz olyan határozatokat akart elfogadtatni, amelyekkel felemelték volna két óvoda-, illetve bölcsőde-felújítás korábban már elfogadott árát. Ezeket, a kormánypárti többség által megszavazott döntéseket Hajdu László nem írta alá, mert „teljesen egyértelművé vált, hogy a helyi Fidesz lopni akart a felújításokon” – fogalmazott a politikus. Gy. Németh Erzsébet közlése szerint ezt követően „a Fidesz, a Jobbik és a helyi MSZP önkormányzati képviselője fegyelmi eljárást kezdeményezett a polgármester ellen”.

A fővárosi politikus arra szólította fel a helyi Fidesz-frakciót, hogy ne támadja Hajdu Lászlót, az MSZP-től pedig azt kérte, hogy ha nem akarják, hogy a „párt egészét a Fidesz és a Jobbik kollaboránsának tartsák”, akkor még csütörtökön zárják ki kerületi képviselőjüket, Móricz Esztert. Az eset ugyanis azt a látszatot keltheti, hogy a Fidesz és az MSZP között van együttműködés – mondta. Az ügyekben a kerületi jegyző a Gazdasági Verseny Hivatalhoz és a Közbeszerzési Hatósághoz fordult azt kérve, hogy vizsgálják ki a beruházásokat – közölte.

(MTI)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2017. június 29. 14:42
Lassan rájön Gy Német is, hogy rossz pártot választott. De menekülni nem mer,mert fogja Négyes Metró mocsara! És még majd kiderül,hogy a pártja i KORRUPT!! Ami ugye nem lenne meglepetés!!
gepida
2017. június 29. 14:16
Eddig meg éppen az összefogást szorgalmazta...
lajkakutyus
2017. június 29. 13:22
Nem történt semmi, csak a többi párt is szólt neked Fletó, hogy " menj a p.-ba".
Zod
2017. június 29. 12:39
Mindenki bánccsa a Ferit, és most már az kisferiket is!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!