110 millió eurós (34 milliárd forint) pénzbírság megfizetésére ítélte az Európai Bizottság a Facebookot, arra hivatkozva, hogy az amerikai vállalat „félrevezető és téves információkat” közölt a WhatsApp üzenetküldő szolgáltató 2014-es felvásárlásakor – jelentette be a testület csütörtökön.
A bizottság elsősorban azt kifogásolja, hogy az érintettek azt állították a felvásárlás versenyjogi vizsgálatakor, hogy „nem képesek automatikusan összekapcsolni ugyanazon felhasználó Facebook- és WhatsApp-fiókjait”, később azonban ezt lehetővé tették, és az EB szerint már korábban is tudhatták, hogy ez technikailag lehetséges.