Balog: Tillerson is új amerikai-magyar viszonyt remél

2017. február 03. 07:48

Az amerikai nemzeti imareggelin járt Balog Zoltán, ahol többek között tudott pár szót váltani az új amerikai külügyminiszterrel, Rex Tillersonnal is. Balog szerint arról beszélgettek, hogy mindketten azt szeretnék, ha változna az amerikai politika viszonya Magyarországhoz. Az emberi erőforrások minisztere az MTI-nek elmondta azt is: ősszel megrendezik az első magyar nemzeti imareggelit is, amihez amerikai segítséget is kapnak.

2017. február 03. 07:48

Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetője, miután részt vett a csütörtöki imareggelin Washingtonban, rövid, kötetlen beszélgetést folytatott a szerda este beiktatott új amerikai külügyminiszterrel. Balog Zoltán az MTI-nek azt mondta: Rex Tillerson külügyminiszterrel azt a reménységét osztotta meg, hogy változni fog az amerikai politika viszonya Magyarországhoz. Rex Tillerson hangsúlyozta: ő is ezt szeretné. Kifejtette, hogy az Egyesült Államokban nem csupán az új elnök választói, hanem jóval szélesebb társadalmi rétegek bíznak abban, hogy Amerika valóban új korszakba lép – idézte fel tárgyalópartnere szavait a magyar miniszter. „Mi azt szeretnénk, ha a magyar-amerikai kapcsolatok lépnének új korszakba” – hangsúlyozta Balog Zoltán. 

A magyar miniszter – aki ezúttal már harmadszor vett részt Washingtonban a nemzeti imareggelin – az MTI-nek kiemelte: erkölcsi emelkedettséget és sajátos erőt sugároz, ha a világ minden részéből érkező több mint háromezer politikus és közéleti személyiség együtt imádkozik. Még ha ez másként, más stílusban történik is, mint ahogyan az Magyarországon szokott. Hozzátette: „ez a közös ima a politikai ellentétek fölé emeli, legalább a közös imádság másfél-két órájára” a benne résztvevőket. Balog Zoltán hangsúlyozta: „egy amerikai elnöknek – függetlenül attól, hogy milyen hátországgal választották meg –, el kell ismernie, hogy a kereszténység ereje, a hitbéli erő nélkül ő sem érvényesülhet, nem lehet sikeres”. 

Arra a kérdésre, hogy egy ilyen közös imareggeli a személyes kapcsolatoknak köszönhetően hozzájárulhat-e a megfontolt politikai döntéshozatalhoz, Balog Zoltán kifejtette: ez deklarált célja is ennek az imareggelinek, jóllehet a közvetlen politizálást kizárják. „Nehezen tudom azonban elképzelni, hogy ha két politikus részt vesz egy ilyen közös imádságon, akkor utána sértegetik vagy gyalázzák egymást” – fogalmazott. 

A miniszter elmondta: idén ősszel tervezik megrendezni az első magyar nemzeti imareggelit, ellenzékiek és kormánypártiak közös szervezésében, és külföldi vendégeket is meghívnak majd. Ehhez most nemcsak tapasztalatot szereztek, hanem segítséget is kaptak. Balog Zoltán tájékoztatott arról is, hogy a tavaszi budapesti második demográfiai világfórum és a családok világkongresszusa ügyében tárgyalt Martha Roby republikánus kongresszusi képviselővel, az amerikai életvédő mozgalom egyik jeles szereplőjével. (MTI)

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sötétbenbújkálóellenforradalmár
2017. február 05. 21:00
Balognak köze? Semmi.
trendo
2017. február 03. 19:50
A Fidesz az evolúció új fokára lépett: mint egy kígyó, a villás nyelvével egyszerre nyalja az orosz és az amerikai seggeket. Ebből még baj lesz, Fiúk!:)))
Akitlosz
2017. február 03. 17:01
"Az amerikai nemzeti imareggelin járt" Hogy min? "ősszel megrendezik az első magyar nemzeti imareggelit is," Visszatérnek őseink hitéhez vagy mi? A kereszténység annyira nemzeti, mint az iszlám és a bolsevizmus, azaz semennyire, mivelhogy internacionalista.
csuka
2017. február 03. 12:44
'A mindennapi lopás lehetőségét add meg nekünk ma!' CSAK a fideSZDSZ MAFFIA!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!