Metróügyek
A kormány ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a 4-es metró építése ügyében. A Miniszterelnökséget vezető miniszter ismertette, hogy az OLAF lezárta a beruházás vizsgálatát, amelyet 2012 decembere óta folytatott, alapjelentése pedig „nemzetközi baloldali bűncselekményről” számol be.
A szocialista és szabad demokrata városvezetés és multinacionális vállalatok Demszky Gábor volt főpolgármester vezetésével közösen követhették el ezeket – tette hozzá, jelezve, csalás, korrupció, hivatali visszaélés és kartellgyanú is felmerül. Magyarországot 76,6 milliárd forintos büntetés megfizetésére kötelezné az Európai Bizottság a szabálytalanságok miatt – mondta a tárcavezető, aki egyetértett Tarlós István főpolgármesterrel abban, hogy a bírságot át kell hárítani az ügyben részt vevőkre.
Szigorúbb elbírálások
A jövőben a folyamatban lévő beruházások többletköltségeire vonatkozó önkormányzati igényeket szigorúbban bírálja el a kormányzat. Lázár János elmondta: a 15 százalékot meg nem haladó pluszkiadásokról a minisztérium dönthet, a 15 és 30 százalék közötti növekmények esetében azonban a gazdasági miniszter – igazságügyi szakértő bevonásával – vétójogot élvez. E feletti többletköltségek elfogadtatására egyáltalán nem lesz lehetőség.