Arra van szükség, hogy olyan ítéletek szülessenek, amelyek egyértelmű üzenetet küldenek a közpénzeket nem megfelelő módon kezelőknek, kijelentve, hogy „az eddig tett lépések a semmivel voltak egyenértékűek” – mondta Csárdi Antal. Hozzátette, ma sem szólnak másról a nagyberuházások, mint hogy miként lehet „pazarló módon elkölteni” és zsebekbe átjátszani közpénzeket. Példaként az olimpiarendezést és a 3-as metró buszpótlását említette. Csárdi Antal szerint az a kérdés, hogy érdeke-e a Fidesznek a „folyamatosan, meredeken emelkedő” korrupciós kockázat csökkentése és az átláthatóság növelése.
Joggal szeretné tudni minden magyar állampolgár, hogy kik voltak a nyertesei az elmúlt húsz év fejlesztéseinek úgy, hogy egyébként vélhetően jogszerűtlen pénzekhez jutottak hozzá – mondta az LMP politikusa, az eljárások felgyorsítását és átláthatóvá tételét szorgalmazva.
(MTI)