Együtt: Kéz kezet mos Alstom-ügyben

2017. január 09. 13:11

Az Alstom-bizottság nem derítette fel a korrupciós botrány felelőseit és haszonélvezőit az Együtt szerint. Szerintük csak politikai vádaskodás zajlik az ügyben, a valódi felelősöket elengedik. Ennek az Együtt szerint két oka lehet: vagy fideszes politikusok is érintettek a botrányban, vagy nem akarnak precedenst teremteni azzal, hogy elszámoltatják az elkövetőket.

2017. január 09. 13:11

Az Együtt budapesti elnöke szerint kéz kezet mos az Alstom-ügyben, a metrókocsik 2006-os közbeszerzését vizsgáló ideiglenes fővárosi bizottság nem derítette fel a korrupciós botrány felelőseit és haszonélvezőit. Pataki Márton hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, az interneten már elérhető az összes ülés jegyzőkönyve, ezekből tájékozódott. Az ellenzéki politikus úgy vélekedett: megalapozott a vesztegetés gyanúja, ennek ellenére hat éve semmi sem történik, amit elfogadhatatlannak nevezett.

Pataki Márton azt mondta, Demszky Gábor politikai felelőssége biztosan megáll az ügyben, mivel annak idején ő töltötte be a főpolgármesteri tisztséget. Azt nem tudják, hogy büntetőjogilag is felelős-e Demszky Gábor, azonban mindenképpen meg kellett volna őt hallgatnia a bizottságnak, amire nem került sor - vélekedett. Hozzátette: Medgyessy Péter korábbi miniszterelnöknek és az egykori főpolgármester-helyetteseknek is meg kellett volna jelenniük a testület előtt.

Hangsúlyozta, hogy csak politikai vádaskodás zajlik az ügyben, a valódi felelősöket „elengedik”. Ennek két oka lehet az Együtt szerint: vagy fideszes politikusok is érintettek a botrányban, vagy nem akarnak precedenst teremteni azzal, hogy elszámoltatják az elkövetőket.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2017. január 09. 13:21
Ilyen az a helyzet, AMIKOR A HÜLYÉK OKOSKODNAK!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!