A bibliai, múzeumi versenyeket mi nyernénk

„Jól értem, azt mondja, hogy a 15 éves diákoknak, akik a mérés alanyai voltak, a jelentős részük jól teljesít, és azok húzzák le ezt a magyar átlagot, akik hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetűek?

Körülbelül igen. Mert a mérés kiterjed minden 15 évesre, akármilyen iskolatípusba, akármelyik évfolyamra jár. A legjobbak most is jól teljesítettek, tehát nem a gimnazistákkal van a probléma. Hanem inkább a szakiskolába járókkal, akiket természetesen nem a szakiskola rontott el, hanem az előzmények, a körülményeik voltak hatástalanok. Talán alaposan meg kellene nézni, hogy hogyan lehet a Híd programot annak szolgálatába állítani, hogy ezek a gyerekek is megállják a helyüket. De ez a kérdésnek csak az egyik oldala. A másik, hogy fel kellene gyorsítani azokat az oktatáspolitikai reformokat, amelyeket elkezdtünk, hogy a szaktanácsadás, a tanfelügyelet, és a minősítés segítségével gyorsabban elérjük, hogy a tanári munka módszertanilag jobban megfeleljen a mai kívánalmaknak ott, ahol esetleg ilyen hiányosság van.

Változtatni kell az alaptanterven? 

Nem az alaptantervben keresendő a hiba, bár a felülvizsgálata időnként – így most is – szükséges.  

Akkor? Fizika órán legyen több kémcső például? 

Olyan feladatok domináljanak a tanórán, amelyek a gyakorlati alkalmazást segítik. Elindult a pedagógiai kultúrában ez a fejlődés, ezt kellene gyorsítani. Az átmenetet, a reformok eredményeit viszont türelmesen végig kellene vezetni, nem pedig kapkodva mindjárt ördögöt kiáltani. 

Ön szerint a 2019-es PISA-mérés már nem ilyen katasztrofális eredményt mutat majd?

Nem vagyok benne biztos. Az oktatásügyi reformok eredményeinek beéréséhez legalább egy évtizedre van szükség – ez tudományos megállapítás. A katasztrofális meg tragikus jelzőt túlzónak tartom. Persze egyikünk sem örül, és a magyar önérzetünknek sem segít, hogy romlottak az eredmények, hogy sereghajtók vagyunk. De mindaddig nem kell tragédiáról beszélni, amíg lehet segíteni. Márpedig lehet. A Nemzeti alaptanterv egyensúlyt teremtett a kompetenciák és  a lexikális ismeretek között. A szaktanácsadásnak és a tanfelügyeletneklenne az a dolga, hogy a mindennapi gyakorlatban nagyobb hatékonysággal és nagyobb gyorsasággal segítsen átvinni a megújulást.

Másrészt a PISA-feladatok nagyon érdekesek, látványosak, de elég távol esnek attól a klasszikus műveltségideáltól, amely a magyar közoktatás rendszerét hagyományosan jellemzi. Ezért az abszolutizálásuk hiba volna. A magyar oktatási rendszer sosem lesz olyan, de nem is kell, hogy olyan legyen, mint, mondjuk, néhány tengerentúli országé, amely ebben a versenyben látványos eredményt ért el. Ha ezen országok elküldenék a tanítványaikat egy nagy európai múzeumba, ahol művészettörténeti, történelmi, irodalmi, bibliai vonatkozású ismeretekre van szükség, akkor egy ilyen versenyt a magyar diákok nyernének meg magasabb általános műveltségüknek köszönhetően. Szerintem tehát nem kell, hogy a magyar köznevelés rendszerének az legyen a célja, hogy a magyar diákok a csak kompetenciákat mérő versenyen éllovasok legyenek, mert ez nem következik a mi értékeinkből. Ám az erős középmezőnyhöz tartozás elérendő cél kell hogy legyen.”