Büntetőeljárásban vizsgálják a metróbalesetet

2016. december 05. 16:53

A BRFK nyomozást indított a hétfői metróbaleset ügyében, a körülményeket büntetőeljárás keretében vizsgálják.

2016. december 05. 16:53

Nyomozás indított a hétfő reggeli metróbaleset ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), a körülményeket büntetőeljárás keretében vizsgálják – közölte honlapján a rendőrség.

Hétfő reggel 6 óra 45 perc körül ütközött össze két metrószerelvény a 2-es vonalon, a Pillangó utcai metrómegálló közelében. A rendőrség tudatta: a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztálya az üggyel összefüggésben ismeretlen tettes ellen indított büntetőeljárást vasúti közlekedés veszélyeztetése vétség elkövetésének gyanúja miatt. A balesetben a Közlekedésbiztonsági Szervezet helyszíni szemléjének megállapításai szerint szerepet játszott a hátsó szerelvény megcsúszása. A vonatok adatrögzítőiből kinyert adatokat várhatóan szerdára értékelik.

Az Országos Mentőszolgálat korábban az MTI-vel azt közölte, hogy kilenc sérültet vittek kórházba zúzódásokkal, végtagsérülésekkel, a helyszíni vizsgálat alapján egyikük sem volt életveszélyes állapotban.

Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta: várhatóan kedd reggeltől jár újra teljes vonalon a 2-es metró. Közölte, műszaki hibára utaló jelek egyelőre nincsenek, a fékrendszer minden vizsgán átment, így nem zárják ki az emberi mulasztás lehetőségét sem. (MTI)

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gabor7th
2016. december 05. 17:20
Egy igazi balliberális ha ilyen történik nem menekül, és nem pánikol, hogy terrortámadás történt mert az politikailag nem korrekt. Büszkén fejét felemelve a tömeg menekülésével ellentétes irányba megindul, és ha lát esetleg pár embert maszkba és AK-val a kezében amíg nem történik igazi cselekmény nem von le következtetést hanem elindul, és megvigasztalja őket, hogy az emberek ílyen csúnyán bánnak velük, hogy menekülnek előlük és megfosztják őket a társoságuktól, ergó kirekesztik őket. Nem büntetni kell ezeket hanem még több pénzzel kitömni. Mint Svédországban a visszatérő terroristákat.
Apáczai
2016. december 05. 17:10
Balesetek mindig voltak és mindig is lesznek. A közlekedés egy veszélyes üzem. Ahol emberi tényező is részt vesz a folyxamatban, ott elkerülhetetlen. Elég baj ez. Sajnos. Mi van ezen rágcsálni való? Nagyon aljasnak kell lennie annak, aki ebből politikai tőkét próbál magának összeütni. Ráadásul a balesetben szerencse, hogycsak kisebb sérülések keletkeztek.
rosszkutya
2016. december 05. 17:05
Nem lennék a vonatvezető és a pályakarbantartó munkás helyében. Mert, hogy náluk magasabb beosztású nem fog szorulni, arra akár fogadhatunk is.
Starlord
2016. december 05. 17:05
Minek vizsgálat, írjátok a patás számlájára ezt is! Nem is lehet kérdés, ha valamelyik metró vezető hibázik, az Orbán hibája... Igazából kevés dolgot lehetne elképzelni, ami ne kapcsolódna szorosan az Orbáni kormányzáshoz, ha leég egy sült krumpli valakinél a fritözben, egyesek már abban is a sátánt megtestesítő diktátort vélik felfedezni. Kicsit olyan ez, mint amikor egyesek meglátják Jézust egy odaégetett pirítós kenyéren.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!