Az újságíró a beszélgetés során megemlítette: a magyarok alapvetően nem a bevándorlást, hanem a muszlimok bevándorlását ellenzik. „Hadd tegyek fel egy kvízkérdést. Melyik az az ország, amelyből az elmúlt 1-2 évben több bevándorló érkezett az EU-ba, mint a menekültválság során?” A megoldás: Ukrajna. Kálnoky elmondta: az elmúlt két évben egymillió ukrán telepedett le Lengyelországban, félmillió Csehországban, Magyarország pedig most teszi jogilag lehetővé, hogy be tudja őket fogadni: „Hallottak már önök ezekről az ukránokról? Akik többen vannak, mint a bevándorlók a menekültválság alatt? Senki nem hallott róluk. Miért? Mert nem tűnnek fel senkinek, dolgoznak.”
A műsorvezető magyarországi iszlámellenességre vonatkozó kérdésére Boris Kálnoky történelmi fejtegetésbe kezdett a magyarok egy-két évvel ezelőtti, kifejezetten baráti hozzáállásáról az iszlámmal kapcsolatban: „Két évvel ezelőttig Magyarország az az európai ország volt, amelyben az egyik legalacsonyabb volt az iszlámellenesség mértéke.” Kálnoky szerint a magyarországi iszlám közösség kifejezetten nemzeti érzelmű csoport, amely politikailag a Fideszhez és a Jobbikhoz áll közel.
12 hónap alatt 180 fokos fordulat az iszlám megítélésében
A magyaroknak pedig különleges kapcsolatuk van Törökországokkal, hiszen a Habsburgok elleni összes szabadságharc vesztesei a törökökhöz menekültek, ahol aztán megbecsüléssel fogadták őket. Az újságíró szerint persze Magyarország 1541-1686 közötti török megszállásáról sem szabad elfeledkezni. „Orbán egy egész politikai narratívát épített fel erre, a keleti nyitás politikáját, amely szerint van egy különleges kapcsolat Magyarország és az iszlám világ között. Tény, hogy számos magyart ámulatba ejt az iszlám világ, már csak az ősmagyarok közép-ázsiai eredete miatt is.”
Ez 12 hónap alatt teljesen megváltozott, mondja a Die Welt tudósítója. Kérdés, hogy mi által? „Egyrészt a kormánypropaganda miatt, amely részben idegenellenes, iszlámellenes vonásokat mutat” – fogalmaz Boris Kálnoky, hozzátéve, hogy a magyarok nagyrésze átlát ezeken. A hirtelen iszlámellenesség oka a menekültválság során szerzett személyes tapasztalatokban keresendő az újságíró szerint: sokan osztottak-szoroztak, látták, mennyien jöttek és mennyien várnak még a határokon, és hogy milyen változásokat okozhat az európai társadalmakban a muszlim bevándorlók nagyszámú jelenléte, különös tekintettel a kölni szilveszter éjszakára, a franciaországi és németországi bevándorlókkal kapcsolatos történésekre, amelyeket a globalizált médiának köszönhetően Magyarországon is fokozott figyelemmel kísérnek a médiafogyasztók.