Pucik: A bankok fogják vissza az ambíciót Közép-Európában

Munkássága elsősorban a vállalati egyesülések és felvásárlások vizsgálatára épül. Mekkora ennek a témának a gazdasági jelentősége? Miért fontos tudnunk, mi történik a vállalati tranzakciók világában?

Ha a makroszintről indulunk, fontos például, hogy a sikeres felvásárlások és azok sikeres végrehajtása például a vállalatok külföldi terjeszkedésének kulcsa. Ha ilyen tranzakciókkal tud egy cég terjeszkedni, akkor az nagy segítség a gazdaság számára. Ha az ilyen ügyletek nem jönnek össze, az összgazdasági szempontból is bukás. Ha egy külföldi cég sikertelenül akar megvásárolni mondjuk egy magyar vállalkozást, akkor könnyen lehet, hogy legközelebb nem egy másik magyar cégbe akar fektetni. Ha így van, a befektetés meghiúsulása nettó veszteség az ország számára.

De fontosak a felvásárlások az emberek, az alkalmazottak szintjén is. Mindenki sikeres cégeknek akar dolgozni – a siker fenntartásához pedig néha összeolvadásokra és felvásárlásokra van szükség. Ezért a munkavállalók szintjén is fontos, hogy kezelni tudjuk a tranzakciók szervezeti következményeit.

Van összefüggés a vállalati felvásárlások száma és egy nemzet gazdasági sikeressége között? Konjunktúra vagy válság idején van több efféle ügylet a világgazdaságban?

A legtöbb felvásárlás a gazdaság felívelő, sikeres periódusaiban történik. Talán logikus lenne azt gondolni, hogy nem érdemes akkor vásárolni, amikor mindenki vásárol, hiszen túl magasak lesznek az árak. De a gazdaság mégsem teljesen így működik. Akkor vásárolnak, amikor a lehetőségeik megengedik és néha bizony túl sokat is adnak egyes vállalatokért.

És bizony, ha túl sokat költesz egy cégre, nagyon nehezen leszel a pénzednél. Akármilyen brilliáns menedzser lehetsz, de ez nehéz lesz. Tehát a boom-időszakokban van sok felvásárlás, ami az eladóknak biztosan jó, a felvásárlók viszont sokszor értéken felül fizetnek. Ez pedig hosszú távon a bizonytalansághoz, gazdasági instabilitáshoz járul hozzá.

Nem negatív hatás az, hogy a felvásárlások miatt kevesebb szereplő marad a piacon bizonyos iparágakban, a piaci konszolidáció hatására pedig kevesebb verseny és innováció lesz, az árak pedig felemelkednek?

Ez tényleg megtörténhet. Bizonyos területeken ez releváns szempont, de a felvásárlásoknak csak egy kisebb körére jellemző. A tranzakciók éppígy szólhatnak például piacszerzésről is. Ha egy vállalat a magyar piac meghódításában érdekelt, három lehetősége van. Alapíthat saját leányvállalatot Magyarországon, stratégiai együttműködésbe kezdhet egy Magyarországon tevékenykedő vállalattal és fel is vásárolhat egy ilyen vállalkozást.

Az első esetben mindent kontrollálni tudsz, de bizony idő, kemény munka és komoly befektetés megismerni és kiépíteni a piaci pozíciót. Ehhez képest sok előnnyel kecsegtet a másokkal való szövetkezés, viszont ilyenkor a kontroll lehetősége kisebb, a kockázatok nagyobbak és valahogyan meg kell bíznunk a másikban. Ez nem mindig egyszerű.

A harmadik lehetőség a felvásárlás, amivel lényegében erőt, pozíciót, tudást és márkát vásárolhatunk. Ez olykor csökkentheti a verseny, máskor viszont éppen felpezsdítheti, dinamizálhatja azt. Ezért nehéz a felvásárlások gazdasági hatásáról általánosítani. Minden nagyban függ az adott iparágtól és a konkrét esettől is.

„Minden egyes vállalat más, a különbözőségeket menedzselni kell”

Hogyan kell elképzelni egy ilyen felvásárlást? Kik az érintettjei egy ilyen ügyletnek? Sok konfliktussal jár megegyezni az árakról és feltételekről?

Az M&A természetesen problémákkal járhat, ezek pedig érdekes történeteket adnak. Mert a bukás mindig érdekli az embereket. Sokan azt gondolják, hogy a nemzetközi felvásárlások nagyon nehezen kivitelezhetőek, akár lehetetlenek is. Azért ez a közvélekedés, mert erről olvasnak az emberek. De eközben az látszik, hogy a legtöbb tranzakció csendben lezárul és a nemzetközi ügyletek néha még a belföldieknél is flottabbul működnek. Az M&A ma a nemzetközi menedzsment szabványeszköze. Az az érdekes, hogyan lehet jól csinálni.

És hogyan lehet jól csinálni? Mik a legfontosabb sikertényezők? Menedzsereken, vagy az alkalmazottaikon múlik a dolog?

A menedzsment határozza meg és irányítja a felvásárlásokhoz kapcsolódó folyamatokat. Természetesen kritikus fontosságú az alkalmazottak megszólítása, de a megvalósulás a cégvezetés felelőssége. Ezért nem is hibáztathatóak a munkavállalók a sikertelen ügyletek miatt.

Egy vállalati egyesülés során tulajdonképpen két eltérő kultúra egyesülése is megtörténik. Ezt hogyan lehet zökkenőmentesen koordinálni?

Minden azon múlik, hogy tudod-e, mit csinálsz és elegendő figyelmet helyezel-e a kultúrák különbözőségére. A figyelem nagyon fontos. Amikor egy pesti cég felvásárol egy budait, sokan talán azt feltételezik, hogy kultúrájuk nagyon hasonló less. Pedig minden egyes vállalat más, saját kultúrája van, és a különbözőségeket menedzselni kell. Amikor egy kínai és egy európai cég olvad össze, akkor a kulturális különbségeket mindenki adottnak veszi és számol is velük. Emiatt akár könnyebben is végrehajtható egy ilyen folyamat.

De a kultúrába nem csak a gondolkodásmód és az emberi viselkedésminták számítanak bele. Ennek része például az üzleti modell is – mit gondolunk arról, hogyan kell pénzt csinálni. Ha 10 évig dolgoztál egy cégben, akkor nagyon nehéz megváltoztatni a pénzcsinálásról alkotott képedet. Ez nagyon fontos, és nagyon sok energiát kell fektetni a gondolkodásmódok összecsiszolására.

Ezek különösen fontos problémák, ha a felvásárló és a felvásárolt cég azonos iparágban működnek. De van olyan is, amikor a megszerzett cég valami egészen mással foglalkozik.

Van ilyen, de azért jóval kevesebb erre a példa. És nem is annyira jó ötlet felvásárlással belefogni valami olyanba, amit egyáltalán nem ismersz.

Akkor sem, ha a meglévő üzletet egészítheti ki mondjuk egy új technológia?

Az emberek mindig meg tudják magyarázni maguknak, miért racionálisak a céljaik. De azért alapvetően azt kell mondanom, hogy az általunk nem ismert iparágakban való akvizíció szokatlan és kockázatos. Lehet, hogy megértjük a logika egy részét, de lehet, hogy nem. És a felvásárlás értelme éppen az, hogy a méltányos piaci ár kifizetése után saját tudásunk miatt nő majd a vállalat teljesítménye és ez extra értéket ad nekünk. Ha nem értesz az iparághoz, hogyan kapod vissza a pénzed?

Mi a szerepe a felvásárlásokban az egónak, a karizmának, a rivalizálásnak, az ember rossz és jó tulajdonságainak?

Ez tényleg nagyon fontos, az újságírók nagy örömére. A felvásárlások érzelmek által is fűtött folyamatok. Sokan a cégük eladásából gazdagodnak meg, ez pedig természetszerűleg magával hozza a regényes történeteket. És az éremnek mindig két oldala van. És továbbra is észben kell tartanunk, hogy jó eladónak lenni sokszor még jobb, mint jó vásárlónak.

Vagy éppen rossz vásárlónak.

A lényeg, hogy sokan nem feltétlenül racionális okok miatt vásárolnak. Én akarok venni, ez pedig sokszor az egó, a hatalom, a nagyobb akarása által hajtott folyamat. Ha pedig az a célod, hogy nagyobb autód, jobb autód legyen a szomszéd srácnál, akkor túl sokat fogsz fizetni azért az autóért. És csak idő kérdése, mikor árt ez meg az üzleti tevékenységednek. Egyszerű azt mondani, hogy óvatosság szükséges, de valójában az érzelmeket kell kontroll alatt tartani. De a vezérigazgatód elemzőjeként nehéz azt mondani, hogy ebből és ebből a tranzakcióból érdemes lenne visszalépnie. Egyéni szempontból nem is feltétlenül bölcs dolog.

Mit gondol a közép-európai vállalati felvásárlások világáról? Van valamilyen különlegessége a visegrádi régiónak, Csehország, Lengyelország, Szlovákia vagy Magyarország vállalatainak?

Szerintem ez egy olyan régió, ahol az emberek nem ragadják meg az össze lehetőséget. Vannak jó példák, de nagyon kevés. Nem annyira ambiciózusak itt a vállalatok.

Ezt a nyugati világgal összehasonlítva állítja?

Más feltörekvő gazdaságokkal összehasonlítva mondom. A kérdés egyik fontos része a finanszírozáshoz való hozzáférés. Sokszor azért nem terjeszkednek a visegrádi cégek, mert nagyon nehezen férnek hozzá a szükséges tőkéhez. Túl konzervatívak a private equity cégek és a bankok is ahhoz, hogy támogassák mondjuk egy magyar cég olaszországi vagy németországi terjeszkedését. Talán a szükséges képességek megvannak, de egy közép-európai cég jóval drágábban jut tőkéhez egy indiai, brazil, vagy kínai céghez képest. Egy kicsit több ambíció kellene, ehhez viszont infrastruktúra is kell.

„Még kölcsönt is nehéz szerezni Közép-Európában”

Van olyan szakpolitika, ami ön szerint segíthetne a problémán?

Ez szerintem nem szakpolitikai kérdés, hanem egy strukturális adottság. A legtöbb bank külföldi tulajdonban áll és az első számú célja, hogy ne pazaroljon és ne hibázzon ezeken a piacokon. A felvásárlások finanszírozása kockázatos, emiatt az itteni bankárok nem érdekeltek benne. Egy középvállalkozás számára még kölcsönt is nehéz szerezni Közép-Európában. A válság után pedig ez a helyzet csak fokozódott. Amíg ez így van, addig ez nem szakpolitikákon múlik. Néha talán nemcsak a bankokon, hanem a cégek tudásán is múlik. De a viselkedést a cégek is a környezetüktől tanulják el.

Tehát minden szereplő lefelé módosít az elvárásain.

Pontosan. Ezért Közép-Európában többet kell az ideérkező vállalatokról beszélnünk, mint az innen terjeszkedő vállalatokról.

*

Fotó: Havasi Máté
Közreműködött: Szászi Áron József