Két népszavazás Európában

2016. június 03. 09:31

Ha az Európai Unió netán megroppan, akkor nekünk is annyi. Évtizedekre, netán évszázadokra. Többet vesztünk vele, mint a britek.

2016. június 03. 09:31
Farkas Zoltán

„A brit népszavazási kampánnyal szinkronban a magyarországi utcákat kék plakáterdőbe borította a kormány. Ez már hovatovább megszokott jelenség, így űzte ki az IMF-et is, ám a mostani hirdetmény szövegének megértése nehezebb, mint valaha. Magyar szavakkal, ám nem éppen ékes magyarsággal írták. A főmondat egyes számú címzettje – »Üzenjünk Brüsszelnek, hogy ők is megértsék!« – a mellékmondatban hirtelen többes számra vált, ami nem üti meg a gimnáziumi szintet. A sunyi szándékra csak a címfejből lehet következtetni: Népszavazás a kényszerbetelepítés ellen. Vagyis a sugallat nagyjából az, hogy Magyarországon népszavazás lesz, amelytől a kormány azt várja, hogy a nép nagy többséggel elutasítja menekültek befogadását, és ezt az Európai Unió vezetőinek is meg kell érteniük. (...)

Vagyis a magyar gazdaság igencsak rászorul a gazdag uniós tagországok támogatására. Szüksége van a brüsszeli apparátus jóindulatára is, amely a pénzügyi döntéseket előkészíti. Ilyen értelemben felettébb kockázatos a most folyó plakátháború. Felveti a gyanút, nem arra játszik-e a magyar kormány, hogy az Európai Uniónak így is, úgy is befellegzett. Az uniós értékrendtől már olyannyira eltávolodott, hogy ember legyen a talpán, aki visszamanőverezi oda Magyarországot.

Csak az a baj, ha az Európai Unió netán megroppan, akkor nekünk is annyi. Évtizedekre, netán évszázadokra. Többet vesztünk vele, mint a britek. Pedig a magyarok többsége még ragaszkodna az uniós tagsághoz. De nem erről kérik a véleményét, hanem számukra ismeretlen népek »kötelező betelepítéséről«. Akik ellen már alaposan megdolgozták a közvéleményt.”

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dénia
2016. június 04. 09:46
"Ha az Európai Unió netán megroppan, akkor nekünk is annyi. Évtizedekre, netán évszázadokra. Többet vesztünk vele, mint a britek." Azt nem mondták anno a népszavazáskor, mikor a belépésre kellett szavazni, hogy ez ilyen veszélyes. :)
kulakman
2016. június 04. 05:45
Még trianont is túléltük , pedig az halálos volt, nemhogy egy eu buktát !
kitiltott
2016. június 03. 21:41
Mennyit változott a világ 1921 óta ? A NEMZETKÖZI ZSIDÓ HENRY FORDTÓL -15. Fejezet A HARC A SAJTÓ ELLENŐRZÉSÉÉRT Az első ösztönös válasz, amit egy zsidó ad, ha faját nemzsidók kritizálják, hogy ez erőszak, fenyegetés vagy bűntény. Ezt amerikai állampolgárok ezrei tudják igazolni, akik saját fülükkel hallották és saját szemükkel látták ezt a tényt. Ha a zsidókérdés pártatlan vizsgálója tevékeny, akkor a bojkott az első válasz, ami a zsidók eszébe jut. Ha újság, ha kereskedelmi szervezet, ha szálloda, ha drámai előadás, ha késztermék, melynek előállítója elveihez hű marad: 'cikkeimet eladom de nem az elveimet' - ha a zsidókérdés tanulmányozójával valami üzleti kapcsolat is van, a válasz: Bojkott. Ez a technika: A suttogás elindul. Nyugtalanító szóbeszéd kezd szálldosni, gyorsan és vastagon. "Figyelj, hogy elcsípjük"- ez kap szárnyra. Az országos hírügynökségeknél alkalmazott zsidók a 'mindennap egy szóbeszéd' elve alapján tevékenyek lesznek. Amerika minden nagy hírügynöksége zsidó kezekben van. Az újságoknál dolgozó zsidók a napi egy becsmérlő cikk alapján dolgoznak. Azok a zsidók, akik a rikkancsokat irányítják (az újságosbódék is elsősorban zsidó kézben vannak, akiknek saját rikkancsaik vannak), kiadják az utasítást, hogy melyik cikkeket kell hangsúlyozni 'Egy új kiáltás ellene minden nap'. Az egész kampány a zsidók elleni kritika ellen irányul, bárki is az, veszélyt jelent 'Figyeld meg, hogy elcsípjük'. A suttogás, a bojkott a zsidók fő válaszai. Ezek alkotják annak az állapotnak a csontját és izmait, amelyek a nemzsidók agyában a 'zsidóktól való félelem' néven ismert. BENNETT HARCA Ez egy bojkott története, amely évekig tartott. Ez csak a számos hasonló történet egyike, amely Amerikában lejátszódott. Ezután is több hasonló eset történt meg, de ez a zsidók hatalmi harcának a kezdetén volt, és ez az egyik első csata, ahol a zsidóság sikeresen szorította ki a független sajtót. A régen megszűnt "New York Herald" c. újságról van szó, amely zsidó befolyástól mentes maradt New Yorkban. A Herald 90 évig létezett 1920-ig amikor egy összeolvadás során megszűnt. Nagy érdemei voltak a hírgyűjtés terén. Ő küldte Henry M. Stanleyt Afrikába hogy Livingstonet megkeresse. Ő támogatta a Jeannette expedíciót a sarkra. Nagymértékben hozzájárult az első Atlanti kábelek lefektetéséhez. Az újsággal kapcsolatos emberek között az volt a híre, hogy sem vezércikkei, sem hírei nem voltak megvehetők vagy befolyásolhatók. De talán a legnagyobb érdeme az újságírói függetlenség megtarása volt New York zsidóságának egyesült támadásai ellenére. Tulajdonosa, James Gordon Bennett, egy nagyszerű amerikai polgár, aki sok segítőakciót támogatott, mindig barátságos viszonyban volt a város zsidóival. Nyilvánvalóan nem voltak előítéletei velük szemben. Biztosan nem szállt velük szembe szándékosan.De támadható volt, mert a független újságírás becsületét védte. Sohasem vezette be azt, hogy a hirdetőknek szava legyen a szerkesztői irányvonalról, hogy befolyásolják azt, és megszabják, hogy az újság valamiről írjon vagy ne írjon. Bennett idejében az amerikai sajtó többségében még szabad volt. Ma teljesen zsidó irányítás alatt van. Ez az irányítás különféleképpen nyilvánul meg, néha a csak a tulajdonos célszerűségi elve szabja meg. De az irányítás ott van, és pillanatnyilag teljes. Ötven éve sokkal több újság volt New Yorkban mint ma, mert az összeolvadások a versenyt egy kevésre csökkentették, akik nem versenyeznek egymással. A fejlődés iránya másutt is hasonló volt, különösen Nagybritanniában. A SZERKESZTŐ MEGJEGYZÉSE: 1920 óta megnövekedett a szindikátusba tömörült újságírók száma, és a politikai sajtóbotrányok esetében a befeketítés szokásos. Bennett Heraldja, egy három centbe kerülő újság nagy tiszteletnek örvendett és a legkedveltebb hirdetési lap volt elterjedtsége miatt. Akkoriban New York zsidó lakossága a maiénak egyharmada volt, de nagy gazdagságot képviseltek. Ma minden újsággal foglalkozó ember tudja, hogy a legtöbb zsidó vezető mindig érdekelt abban, hogy vagy elhallgasson vagy megírjon valamit. Senki sem olvassa az újságot olyan kritikus szemmel mint a zsidók, figyelve, hogy van-e valami az újságban, ami őket érinti. A Herald egyszerűen azt az eljárást követte erre a támadásra, hogy nem volt lehetséges a Heraldot eltéríteni céljától, hogy a nyilvánosságot informálja. Ennek az alapelvnek az előnyét más újságok is érezték. Ha zsidó körökben botrány volt (és a századforduló növekvő zsidó lakossága sokat produkált), befolyásos zsidók elárasztották a szerkesztőségeket, hogy ne jelenjen meg hír a botrányról. De a szerkesztők tudták, hogy a Herald nem fog senki kedvéért hallgatni valamiről. Mi értelme van annak, ha egy lap elhallgat valamit, amiről mások írnak? Így a szerkesztők azt mondták: "Mi elhallgatnánk, de mivel a Herald nem hallgatja el, ugyanazt kell tennünk önvédelemből. Ha a Herald elhallgatja, akkor mi is szívesen elhallgatjuk." De a Herald nem engedett. Sem befolyásos nyomásra, sem üzleti ajánlatra, sem fenyegetésekre vagy veszteséggel való fenyegetésre.Kinyomtatta a híreket. Egy zsidó bankár rendszeresen követelte, hogy Bennett bocsássa el a gazdasági szerkesztőt. A bankár éppen mexikói kötelezvények eladásával foglalkozott, amikor ezek a kötelezvények teljesen bizonytalanok voltak. Egyszer, amikor egy nagyon nagyszámú ilyen kötelezvényt akart gyanútlan amerikaiakra sózni, a Herald lenyomtatott egy cikket e közelgő mexikói forradalomról, amely a küszöbön áll. A bankárnak habzott a szája és minden befolyást latba vetett, hogy a Herald gazdasági személyzetét elbocsátassa, de egy irodai kisegítőt sem tudott elbocsájttatni. Egyszer, amikor egy neves család tagja egy megdöbbentő botrányba került, Bennett nem hallgatta ezt sem el, azzal érvelve, hogy egy más család esetén is megjelentetné függetlenül attól, hogy milyen ismert a család. A Philadelphiai zsidók az ottani sajtót elhallgattatták, de Bennett állhatatossága miatt New Yorkban nem hallgatták el. Egy újság egyben üzleti javaslat is. Bizonyos dolgokról nem írhat anélkül, hogy magát az eltűnés veszélyének tenné ki. Ez különösen igaz azóta, mióta az újságok nem elsősorban az előfizetőkből élnek hanem a hirdetőkből. Az ár alig fedezi a papír árát. Így aztán a hirdetőket nem lehet nem figyelembe venni, mint mondjuk a papírgyárakat. Mivel New Yorkban az áruházak a legszorgalmasabb hirdetők és a legtöbb áruház zsidó, logikus, hogy a zsidók gyakran befolyásolják azoknak az újságoknak a híreit, amelyekben hirdetnek. Abban az időben a zsidók égető kívánsága volt egy zsidó polgármester New Yorkban. Olyan időt választottak ki, amikor a vezető pártok nem voltak egységesek, hogy a saját jelöltjüket nyomják. A módszer, amit alkalmaztak, jellemző. Úgy gondolták, hogy az újságok nem fogják merni az egyesült áruháztulajdonosok parancsait, így megírtak egy 'szigorúan bizalmas' levelet, amelyet a New Yorki újságok tulajdonosainak elküldtek, követelve benne a zsidó polgármesterjelölt támogatását. Az újságtulajdonosok zavarban voltak. Néhány napig vitatkoztak róla, hogy mit tegyenek. Mind csöndben maradt. A Herald szerkesztői telexen küldték a hírt Bennettnek, aki külföldön volt. Ekkor Bennett kimutatta azt a merészséget és közvetlenséget, amely őt jellemezte. Azt telexezte vissza: 'Hozzátok nyilvánosságra a levelet'. A Herald kinyomtatta, a zsidó hirdetők arroganciája közismert lett, a nemzsidó New Yorkiak könnyebben lélegeztek és tapsoltak az akciónak. A Herald becsületesen elmagyarázta, hogy ő nem támogathat magán érdekcsoportok érdekeit, mivel ő a közt szolgálja. De a zsidó vezetők bosszút esküdtek a Herald ellen és az ellen az ember ellen, aki játékukat nyilvánosságra merte hozni. Már régen nem kedvelték Bennettet. A Herald volt New York igazi társasági újsága, de Bennettnek az volt a szabálya, hogy csak igazán ismert családok neveit szabad kinyomni. Az újgazdag zsidók kísérleteről szóló történetek, hogy Bennett társasági rovatába bejussanak, a legjobbak, amiket régi újságemberek el tudnak mesélni. Az egész háború egy harcban tetőzött Bennett és Nathan Straus, egy németországi zsidó között, akinek üzlete az "R. H. Macy and Company," néven volt ismert. Macy egy skót volt, aki az üzletet fölépítette, amit örököseitől Straus azt megvette. Straus egy gettói emberbarát volt, de a történet, hogy Bennett nem volt hajlandó őt emberbarátként kihirdetni, megtévesztő. Egy hosszú újságvita lángolt föl, melynek tárgya a tej pasztőrözése volt, egy buta vita, amelyet senki sem vett komolyan Bennett és Straus kivételével. A zsidók természetesen Straus oldalán álltak. A zsidó szóvivők az eget is megszólaltatták Nathan Straust dicsőítve és James Bennettet átkozva. Bennettet úgy festették le, aljas módon, mint valakit, aki egy nemes zsidót meggyilkol. A dolog odáig ment, hogy a zsidók a városi tanácstagoknál határozatokat vittek keresztül. Természetesen Straus, aki azelőtt sokat hirdetett, most teljesen abbahagyta a hirdetést a Heraldban. És most a New Yorki zsidóság egyesült erői gyűltek össze és fújtak támadást Bennett ellen. Az 'Urald vagy semmisítsd meg' zsidó eljárás támadott, a zsidóság hadat üzent. A SZERKESZTŐ MEGJEGYZÉSE: Jelentős hogy az első élelmiszerháború óta az élelmiszerek 'feldolgozása' és 'pótlása', a természetes élelmiszerek elrontása világszerte nagy üzlet lett, amely főleg zsidók irányítása alatt áll. A zsidók egy emberként vonták vissza hirdetéseiket, azzal indokolva, hogy a Herald ellenséges a zsidókkal szemben. Akciójuk valóságos célja egy ember megsemmísítése volt, aki független mert lenni tőlük. Támadásuk hatása megdöbbentő volt. 600 000 dollár veszteséget jelentett egy év alatt. Minden más New Yorki újság tönkrement volna emiatt. A zsidók tudták ezt és várták annak az embernek a lezuhanását, akit ellenségüknek tartottak. De Bennett harcolt. Amellett jobban ismerte a zsidók lelkivilágát, mint bármely más nemzsidó New Yorkban. Ellenfelei fegyvereit váratlan módon fordította ellenük. Újságának legvonzóbb részeiben addig zsidók hirdettek. Ezeket kiadta nemzsidó kereskedőknek kizárólagos szerződésekkel. Olyan kereskedők akik eddig a hátsó oldalakra kényszerültek a fizetőképesebb zsidók miatt, most a legfontosabb helyeken kaptak teljes oldalas hirdetéseket. A nemzsidó kereskedők egyike, akinek az új helyzet előnyös volt, John Wanamaker volt, akinek nagy hirdetései ezentúl állandóan feltűnően megjelentek a Bennett újságokban. A Bennett újságok példányszáma nem csökkent és tele voltak hirdetésekkel. A jól megtervezett katasztrófa nem történt meg, a meglepetés inkább komikus volt. Itt Amerika nemzsidó kereskedői egy értékes hirdetőmédium legjobb szolgáltatásait élvezték, míg a zsidó kereskedők nem voltak képviselve. Nem tudván elviselni, hogy a kereskedelem színterét nemzsidó kereskedők foglalták el, a zsidók visszajöttek Bennetthez, és kérték az addigi helyeket, hogy újra ott hirdethessenek. A bojkott a legjobban a bojkottálókat sújtotta. Bennett minden visszajövőt visszavett és nem mutatott haragot. A régi helyeket akarták újra elfoglalni, de Bennett nemet mondott. Érveltek de Bennett nemet mondott. Több pénzt ajánlottak, de Bennett nemet mondott. A pozíciók kicserélődtek. Bennett győzött, de győzelmének nagy ára volt. Amíg Bennett ellenállt nekik, megerősödtek New Yorkban és attól az ötlettől voltak megszállva, hogy New York újságainak ellenőrzése az egész ország ellenőrzését jelenti. Az újságok száma fokozatosan csökkent kombinált kiadványok javára. Adolph S. Ochs, egy Philadelphiai zsidó megvette a 'New York Times'-t. Hamarosan nagy újsággá tette, de olyanná, amelyik a zsidók védelmét tekintette feladatának. A Timest minősége teszi jelentős zsidó újsággá. Ebben az újságban a zsidókat állandóan dícsérik, magasztalják és védik, míg más fajokkal szemben messze nem ilyen szeretetteljesek. Aztán Hearst jelent meg -egy veszélyes agitátor, mert nemcsak a rossz dolgok érdekében agitál, hanem a rossz embereknek is. Zsidó klikkje vette körül, cinkosuk volt, kezükre dolgozott, de soha nem mondta meg az igazat róluk, sohasem 'adta el őket'. A sajtó zsidó irányítása felé mutató irány elkezdődött és azóta is folyamatban van. A régi nevek, nagy szerkesztők nevei amerikai eszmékkel, lassan elhalványulnak. Egy újságot vagy egy nagy szerkesztő alapít, és akkor egy erős személyiség kifejezője lesz, vagy egy irányvonal része lesz és üzleti vállalkozás. A második esetben annak az esélye, hogy alapítóját túléli, sokkal erősebb. A Herald Bennett volt, és ahogy nyugalomba vonult, elkerülhetetlen volt, hogy egy bizonyos erő és erény eltávozzon belőle. Bennett ahogy idősebb lett, félt attól, hogy újságja zsidók kezébe kerül. Tudta, hogy vágytak rá. Tudta, hogy lehúznák, szétszednék, és aztán olyan ügynökséget csinálnának belőle, amely az igazat nem meri róluk kimondani és büszkélkednének vele, mint a zsidók hódításával. Bennett úgy szerete a Heraldot, mint egy férfi a gyerekét szereti.Végakaratában úgy rendelkezett, hogy a Herald ne egy egyén kezébe jusson, hanem hogy jövedelme egy alapítványba folyjon azoknak a javára, akik a Heraldot azzá tették, ami. 1919 májusában halt meg. A Herald zsidó ellenségei, akik mohón figyeltek, még egyszer visszavonták hirdetéseiket hogy kikényszerítsék az újság eladását. Tudták, hogy ha a Herald vesztőhelyzetbe kerül, akkor a tulajdonosok Bennett végrendelete ellenére eladnák az újságot. De léteztek olyan érdekek is New Yorkban, akik elkezdték a zsidó veszélyt észrevenni. Ezek győjtöttek egy pénzösszeget, hogy a Heraldot Frank A. Munsey megvásárolhassa. Aztán, általános meglepetésre, Munsey megszüntette a kedves öreg újságot, és nevét a 'New York Sun' nevének részeként használta. Bennett újságja eltűnt. Volt munkatársai szétszóródtak különféle újságokhoz és aztán nyugdíjba vonultak és meghaltak. Noha a zsidók nem lettek a Herald tulajdonosai, sikerült nekik egy nemzsidó újságot kiszorítani. Tovább folytatták újságok felvásárlását, győzelmük ma teljes. De győzelmük anyagi győzelem volt egy halott ember fölött. Az erkölcsi és anyagi győzelem Bennetté volt, amíg élt. Az erkölcsi győzelem ma is a Heraldot illeti. Megmutatta, hogy mire képesek félelem nélküle független elmék, ha olyan emberekéi, akik munkájukat ismerik és sajátmaga miatt szeretik. Megmutatta, hogy mit lehet elérni, ha ezeket az embereket az éber, aktív nemzsidó amerikaiak támogatják. A Herald halhatatlan, mint az utolsó zsidóellenes bástya a New Yorkban, Amerikában. Ma a zsidók az újságírás mesterei úgy New Yorkban, mint Európa más városaiban. Valóban, Európában gyakran jelenik meg olyan újság, amely csak zsidókról ad hírt. Ilyen újság nincs New Yorkban. A helyzet ilyen marad, amíg az amerikaiak föl nem ébrednek hosszú álmukból és józan szemekkel nézik meg a nemzet helyzetét. Ez a pillantás elég lesz arra, hogy mindent megmutasson nekik és saját szemükkel fogják látni a keleti uzsorást. "Megkönnyítette diadalunkat, hogy azokkal az emberekkel való kapcsolatainkban, akikre szükségünk volt, mindig az emberi természet legérzékenyebb húrjaira hatottunk, a pénzéhségre, a kapzsiságra, az anyagi javakkal való telhetetlenségre; márpedig ezeknek az emberi gyengeségeknek mindegyike önmagában is elegendő a tetterő megbénítására, mert kiszolgáltatja az emberek akaratát annak, aki megvásárolja cselekedeteiket. " http://www.freepress-freespeech.com/holhome/konyvek/hford1.htm#r16
csurcsányi
2016. június 03. 21:35
Európa az nem a Brüsszeli barmokból áll, ezt már végre észre kellene Európában is!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!