Életet ment, munkát ad az utcalap – a Fedél Nélkül-sztori

Kürt utca 4. A belvárosi hajléktalanoknak jól ismerik a címet. A Menhely Alapítvány Nappali Melegedőt működtet ebben a VII. kerületi, Nagykörút melletti utcában. A betérők azonban nemcsak gyógyszerért vagy meleg ételért mennek az épületbe, hanem hogy bevásároljanak a Fedél Nélkül legújabb számából.

Itt található ugyanis az újság szerkesztősége. A terjesztők minden második csütörtökön innen vásárolják fel a friss lapokat, hogy aztán eladhassák azokat.

Az újság 1993 óta biztosít megélhetési lehetőséget a rászorulóknak. „A rendszerváltásig teljes volt a foglalkoztatottság. A hajléktalan kategória nem létezett. A változásokkal azonban gyárak, munkásszállók szűntek meg, sokan váltak talajvesztetté” – mesél az alapítás körülményeiről, okairól Szenográdi Réka, az újság szociális munkás koordinátora. Noha a helyzet súlyos volt, a társadalom peremére szorult emberekről kevés szó esett a médiában. Ezért döntött az akkor még hajléktalan Ungi Tibor arról, hogy sorstársaival saját lapot alapít.

Az első években a főleg szakmai cikkekből álló négy oldalas lapot írógéppel A3-as papírra írták, fénymásolóval sokszorosították és terjesztették azért, hogy a hajléktalanok hírt adhassanak magukról.

Az alapító halála és az új évezred azonban változásokat hozott. Az újság – amellett, hogy továbbra is a hajléktalanok szócsöve maradt – igyekezett mind több szerzőnek megjelenést és terjesztőnek munkát biztosítani.

A cél az idők során keveset, a tartalom annál többet változott. Ha ma belelapozunk az immár színes, tizenkét oldalas Fedél Nélkülbe, a hajléktalanokról szóló híradások helyett interjúkat, verseket, novellákat olvashatunk. A tartalom megújulása tudatos döntés eredménye.

A törzshely szüli a törzsvásárlókat

„Szeretném, ha az utcalap kulturális folyóiratként működne. Ne állandóan arról szóljon, hogy jaj, de szerencsétlen vagyok, az utcán élek, semmim sincsen” – fejti ki álláspontját Gede Márton, a Fedél Nélkül egyik terjesztője.

Gede Márton két évvel ezelőtt egy ingyenkonyhán hallott a lapról. Azóta az újság terjesztéséből él. Szinte minden nap a Tűzoltó utcai Aldi mellett árusít. Ez a törzshelye.

Minden terjesztőnk állandó helyszínen dolgozik – tudtuk meg Szenográdi Rékától. A körülbelül négyszáz terjesztő közül ugyanis egy nap akár 100-150-en is árusítanak a fővárosban, így meg kell osztozniuk a tereken, aluljárókon, hogy ne egymás elől halásszák el a vásárlókat. Ami azonban ennél is fontosabb: a törzshely szüli a törzsvásárlókat.

„Egy idősebb hölgy Angliába küldi ki a lapokat, mert a kint élő lánya gyűjti” – mesél büszkén törzsvásárlóiról Márton, aki nem csak árulja, de Akó Tícián álnéven időnként ír is az újságba. „Ha megjelenik egy írásom, azonnal megrohamoz az Akó Tícián fan club, olyankor nagyon megy a bolt. Napi tizenegyet el tudok adni” – teszi hozzá.

Legutóbbi művére nem csak a közönsége, ő maga is nagyon büszke. A sztárinterjú rovatba – ahol hajléktalanok magyar hírességekkel beszélgetnek – Horkai Zoltánnal, a farkasemberrel készített interjút.

„Ülök a kocsmában, iszogatom a fröccsömet, amikor meglátok a Discovery csatornán egy férfit, aki medvékkel viaskodik. A nevét se tudtam megjegyezni, de a pultos hölggyel visszakerestük.” Ötletét azonnal felvetette a nyílt szerkesztőségi ülésen. Pár hétre rá el is készült az interjút.

Fotó: Román Péter

Szerkesztőségi demokrácia

A szerkesztőségi ülések „a lehető legdemokratikusabban zajlanak” – mondja Gede Márton. Együtt ötletelnek a terjesztők, a hajléktalan szerzők, valamint a „civil alkotók”, akik mind önkéntesen vesznek részt munkában.

A Fedél Nélkül ugyanis nem tud fizetni a szerzőinek. Egyedül a havonta kiírt Művészeti pályázat három kategóriájának – vers, próza, kép – első három helyezettje részesül jelképes pénzjutalomban, amelyet adományokból finanszíroznak. A győztes alkotások teszik ki a kéthetente megjelenő újság nagy részét. E mellé kerülnek be a „civil”, azaz nem hajléktalan szerzők művei, valamint a sztárinterjú, amely a legelőkelőbb helyet foglalja el a lapban.

„Aki idejön, az úgy érzi, tartozik valahova. Ahelyett, hogy koldulna, alkot, létrehoz valamit” - magyarázza Réka, miért jönnek el olyan sokan önszorgalomból az ülésekre.

A Fedél Nélkülnél a rászorulók nem csak munkára, közösségre is találnak. A szociális munkások rendszeresen beszélgetnek az új számért érkező terjesztőkkel, a legtöbb lapot eladó hajléktalanokra pedig a Kiemelt Terjesztők Klubja vár.

Gede Márton szerint ez egy fajta előléptetés, amely mindenkit motivál, hogy még több lapot akarjon eladni. Az újság előállításához ugyanis elengedhetetlen, hogy a terjesztők megfelelő mennyiségű lapot vásároljanak a szerkesztőségből, darabját 35 forintért. A befizetett pénzből a Menhely Alapítvány a nyomdai költségeket finanszírozza.

A lapokért való fizetés, majd azok tisztességes eladása a Fedél Nélkül munkatársainak ma már nem okoz gondot. Ahogy Réka fogalmaz: kialakult bennük egy fajta terjesztői mentalitás. A lap árusai megértették, nem éri meg egyetlen példányt hatvanszor eladniuk. Ugyanis ha ezt teszik, nem tapasztalják meg azt az egyenrangú viszonyt, amelyet az teremt, hogy értéket adnak a pénzért cserébe. Pedig ez kapcsolja vissza őket a fogyasztói társadalomba.

Tábla helyett újság

Mégis gyakran látunk olyan rászorulókat, akik egyetlen lappal a kezükben kéregetnek.

„Küzdünk azzal, hogy tudatosítsuk az emberekben: attól még, mert valaki újságot tart a kezében, még nem feltétlenül a Fedél Nélkül munkatársa” - mondja Réka. Sok koldus ugyanis szert tesz valahonnan egy lapra, majd azzal kéreget, mert azt gondolja, ez jobban működik, mint az „éhes vagyok” feliratú tábla.

Fotó: Román Péter

Aki azonban nyomon követi a lap sorsát, különbséget tud tenni a koldusok és a hivatalos árusok között.

Míg sok koldus egy koszos, gyűrött újságot lóbál, amit senkinek sincs kedve elvenni, addig a Fedél Nélkül munkatársaira vonatkozó szabályzat legfontosabb eleme a megfelelő higiéniai állapot. „Sokféle élethelyzetből érkeznek hozzánk a lapterjesztők. Vannak utcán élő otthontalan terjesztőink, de saját lakással bíró, ám szűkös jövedelmi helyzetű fiatalok és kisnyugdíjasok is. A munkaképes állapot ugyanakkor mindenkire vonatkozik” – mondja Réka. Ezért fontos, hogy olyantól vásároljunk, aki ad a megjelenésére.

A megjelenésen kívül a hozzáállás is árulkodó lehet. A hivatalos terjesztők nem kéregetnek, hanem árusítanak. „Sosem szólítok le senkit, csak állok, mosolygok és köszönök. Ha valaki vesz egy lapot, így búcsúzom el tőle: nagyon szépen köszönöm, legyen szép a hétvégéje, áldja meg a Jóisten! Erre a következő járókelő is kotorászni kezd a pénztárcájában, ő is szeretne ilyen jókívánságot hallani” – fedi fel a taktikáját Márton.

Ha pedig a vásárló előveszi a pénztárcáját, a terjesztő nem mond fix árat. A lapért kapott pénzt, amely legtöbbször az egyetlen bevétele, adománynak tekinti. A példányt pedig mindig átadja a vásárlójának.

A Fedél Nélkül szerkesztőségében három havonta eligazítást tartanak a Közlekedésrendészet munkatársai, hogy elmondják hogyan szabad árusítani és hogyan nem. Minden ilyen alkalom jó lehetőség arra, hogy találkozzanak a hatóság és a terjesztők, s kölcsönösen rájöjjenek, nem ellenségei egymásnak.

„Mindent megteszünk azért, hogy a kollégák viselkedéséből azonnal látszódjon, ők az FN hivatalos terjesztői” – hangsúlyozza Réka. Mindegy, hogy ugyanaz a lap van náluk, mint a koldusoknál, a lényeg az, mit csinálnak vele és hogyan.

„Tisztességesen kereskedünk. Olyan lapot adunk az vásárlóinknak, amit érdemes elolvasni, ők pedig ezért fizetnek érte. Ilyen egyszerű ez” – véli Márton. Ez pedig valóban működik. Míg a nyomtatott folyóiratok példányszáma folyamatosan csökken, a Fedél Nélkül nyolcezer példánya mindig vevőre talál.

Amíg akad vevő, talán újság is lesz. A hajléktalanoknak ugyanis nélkülözhetetlen a lap léte. Ahogy Gede Márton fogalmaz: „Az embernek két dolog kell ahhoz, hogy életben maradjon. Mindennapi betevő és szellemi közeg”. A Fedél Nélkül nekik mindkettőt megadja.

Nyitófotó: Meszleny Anna.