Amerikai fizikusok szerint eddig ismeretlen erőt találtak a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézetének (MTA Atomki) fizikusai. A Nature neves tudományos lap portálján szerdán közzétett cikk szerint nagyon különleges dolgot fedezhettek fel Debrecenben: a természet ötödik alapvető kölcsönhatását. Kísérleti eredményeiket világszerte próbálják majd megismételni – áll az MTA honlapján.
Krasznahorkay Attila és munkatársai egy elektron-pozitron spektrométerrel vizsgálták a nagyenergiás atommagátmenetekben keletkező elektron-pozitron párokat, és az előrejelzésekhez képest olyan eltérést tapasztaltak, amit a jelenlegi magfizikai ismeretek alapján nem lehet értelmezni.
A megfigyelés ugyanakkor összhangban van egy új, kis tömegű semleges részecske feltételezésével, aminek a tulajdonságai egyeznek a sötét fotonéval. A sötét fotont a sötét anyag részecskéi közötti kölcsönhatás leírására vezették be.
A természet ötödik alapvető kölcsönhatását fedezhették fel a nemzetközi tudósok szerint
A magyar kutatók kísérlete felkeltette a nemzetközi tudósközösség figyelmét, azonban azt gyanítják, hogy nem sötét fotont sikerült kimutatni, hanem egy új, ötödik erőt, vagyis a gravitáción, az elektromágneses kölcsönhatáson, az erős és a gyenge magerőn kívül a természet ötödik alapvető kölcsönhatását. A bejelentésre felbolydult a fizikus közösség és világszerte független méréseket fognak elvégezni nagy hírű laboratóriumok, hogy a debreceni MTA Atomki megfigyeléseit megerősítsék vagy megcáfolják.