A jobboldal mára a bűn szinonimája lett, a kormány támogatói pedig a mellett állnak ki, ami „vállalhatatlan, ami védhetetlen” – mondta a volt kormányfő.
Magyarországot egy bűnszövetkezet irányítja – jelentette ki Gyurcsány Ferenc, amire hallgatósága „maffia, maffia” kiáltásokkal reagált. Azt mondta: az a jobboldal, amelyik nemzeti mitológiát épített a magyar föld köré, száz- és százezer hektárt adott el. Azzal folytatta, hogy a Quaestor-ügyben az ügyészség nem hajlandó benyújtani tárgyalásra alkalmas vádiratot, és ha ez így folytatódik, akkor a csalás elkövetője büntetlenül megúszhatja. Feltette a kérdést, hogy vajon létrejött-e egy vádalku, amelynek során a hatalmon lévők megmentik Tarsoly Csabát, ő pedig cserébe nem mondja el, amit „bűnös pénzügyi üzelmeikről” tud.
A devizahitelesek kárán meggazdagodott Magyar Nemzeti Bank milliárd számra szórja a pénzt, miközben a devizahitelesek százezrei szenvednek a mai napig – jelentette ki. A jegybank elnöke bűnös, a jegybank elnöke bűnöző, és nem viheti el mindezt szárazon, ha van minimális tisztesség ebben az országban – mondta, mire az egybegyűltek „börtönbe, börtönbe” kiáltásokkal feleltek.
Gyurcsány: Erkölcsi kötelességem, hogy megpróbáljam legyőzni a gonoszt
Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: a demokratikus sokaságnak kell elég erősnek lennie ahhoz, hogy ne tűrje el, hogy „megbecstelenítik” minden nap, de a változást a jog rendjével kell kikényszeríteni.