Az Együtt Polt Péter legfőbb ügyészhez fordul és törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményez a Magyar Nemzeti Bank négy alapítványa ellen – közölte csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján a párt alelnöke.
Pápa Levente indoklásként azt mondta, az Átlátszó által szerdán nyilvánosságra hozott, 2013-2014-es igazgatósági jegyzőkönyvekből kiderül, hogy ehhez a négy alapítványhoz úgy került negyven milliárd forintnyi tőkejuttatás, hogy az MNB kikötötte, ezeket a tőkeelemeket csak az ő hozzájárulásával lehet felhasználni és nem lehet alapítványi célokra fordítani.