Magyar Becsület Renddel tüntették ki Tőkés Lászlót

2016. március 11. 21:59

Magas rangú állami kitüntetéssel jutalmazta Tőkés Lászlót a magyar köztársasági elnök: az erdélyi püspök-politikust a Magyar Becsület Renddel tüntette ki Áder János. Az elismerés indoklása hasonló a 2009-ben kapott, néhány napja azonban visszavont Románia Csillaga díjának indoklásához.

2016. március 11. 21:59

Magyar Becsület Renddel tüntette ki Tőkés Lászlót a köztársasági elnök a kormányfő előterjesztésére, az indoklás hasonló, mint amivel 2009-ben megkapta a Románia Csillaga kitüntetést. A Magyar Közlöny pénteki számában megjelent határozat szerint bátorságának és emberi méltóságának – ami a személyes példa erejével a kommunista diktatúrát megdöntő temesvári forradalom kirobbanásához vezetett, s ezáltal megnyitotta a szabadság útját Románia és az erdélyi magyarság előtt – kivételes elismeréseként adományozza a kitüntetést Tőkés László európai parlamenti képviselőnek (Fidesz-KDNP), volt királyhágó-melléki református püspöknek, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének Áder János államfő. 

Tőkés László 2009-ben, a romániai forradalom huszadik évfordulóján kapta meg Traian Băsescu román államfőtől a legrangosabb romániai kitüntetést, az indoklás szerint annak a kivételes bátorságának és emberi méltóságának az elismeréseként, amely „a személyes példa erejével a román nép kommunista diktatúra elleni történelmi forradalmának kirobbanásához vezetett”. Az elismerést idén március 3-án visszavonta Klaus Iohannis román elnök. A lépést Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László európai parlamenti képviselőként felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében.

 

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vezetéknév Utónév
2016. március 13. 13:54
Ezzel a kitüntettéssel Áderék gyakorlatilag igazolják a román bírálatot, mely szerint Tőkés a magyar állam érdekeit szolgálja saját országa helyett.
kuc-kuc
2016. március 13. 09:40
az a becsületrend annyit is ér!
Akitlosz
2016. március 12. 19:51
Az elnök azaz Áder János csak formailag tüntet ki. Ő ebben nem, ebben sem dönthet. A kormány dönti el, hogy kiket kell az elnöknek kitüntetnie.
ykzsmed
2016. március 12. 19:43
CATULLUS! = liberálbolsevik, hazátlan internáci!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!