Feljelentést tesz az Együtt a kikölcsönzött festmények ügyében

2016. február 12. 12:45

Juhász Péter szerint aggályos, hogy a Szépművészeti Múzeum több festményt is kikölcsönzött egy Szerb utcai lakásba, például azért, mert a lakásban van szauna is, ami nem biztosít megfelelő körülményeket a műkincsek tárolására. Az Együtt politikusa azt is kifogásolta, hogy szerinte a piaci ár tizedéért kölcsönözték a festményeket, továbbá azt is, hogy a múzeum nem engedi ellenőrizni azok állapotát.

2016. február 12. 12:45

Az Együtt – a Korszakváltók pártja hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz azzal összefüggésben, hogy a Szépművészeti Múzeum 300 millió forint értékben adott kölcsön festményeket egy társaságnak, amely a fővárosi Szerb utcában tárolta azokat. Juhász Péter, az ellenzéki párt alelnöke pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a képeket Habony Árpád korábbi, nem hivatalos lakhelyén tárolták, ami szerinte több okból is aggályos. Példaként említette, hogy az egyszer ki is gyulladt lakásban szauna is található, ami nem biztosít megfelelő körülményeket a műkincsek tárolására.

Az Együtt alelnöke nem érti, hogy egy cég milyen jogcímen tárolhatja a kibérelt festményeket egy önkormányzati bérlakásban. Juhász Péter elfogadhatatlannak nevezte továbbá, hogy a Szépművészeti Múzeum a piaci kölcsönzési ár tizedéért adta bérbe a képeket, és nem engedi ellenőrizni, hogy azok milyen állapotban kerültek vissza az intézménybe. Mindezek azt mutatják, hogy egy bűnszervezet jött létre arra, hogy a múzeumokból kijátsszák a közkincseket – fogalmazott.

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mucsay
2016. február 12. 16:14
mákgubó, mucsAy, az y-hoz nem ragaszkodom, de az a-hoz vhogy kötödöm (azért nem "válaszban" írok, mert már rég kiikszeltelek, csak oldalt láttam a frappáns hozzámszólásod)
mucsay
2016. február 12. 15:24
már péntek van. mit csinált a házmesterpárt, hogy eddig kellett várnunk az eheti feljelentésre? raport volt sorosnál? tüntiszervezés napi 8 órában? bedolgoztak a dk-nak a eb-nél való mószerolásban? vagy csak simán megfázott mind a 3 tag?
1istvan
2016. február 12. 13:43
persze, hogy lehet kölcsönözni. ha van rá pénzed, ha van olyan helyed ahol megfelelő körülmények között tartod, ha fizeted a biztosítását, meg a szállítási költségeit, az őrzését, esetleg biztosítod hogy látható legyen, ha tudod hogyan kell megbeszélni a kölcsönzést, ha tudod vagy megmondják neked mi van a raktárban és mi az ami ebből olyan hogy kiviheted, meg egy csomó dolog, akkor kölcsönözhetsz. pl nem kölcsönözhet drogos, vagy drogkereskedő és ez megérthető, hogy miért nem. viszont kölcsö9nözhet olyan akinek rendben az erkölcsi bizonyítványa és számára a kölcsönzést a miniszter engedélyezte. mi a problémád? a kiadott képek egyébként raktárban volta, majd félmilliót fizettek a kölcsö9nzésért havonta, és a szerződés szerint a feltételeket is vállalták. hülyítenek titeket ember! nincs témájuk, az ország halad előre, a fideszre szavazók nagy száma miatt a süketelő ellenzéki pártoknak nincs bázisa, és kitalálták, hogy habony, mert ezt a nevet ismerik, hogy neki volt valamikor valamikori anyósa, valamikori bérlő, és egyébként is jáksó bérelte a festményeket, de jáksó nevével nem lehetett ekkora sajtóhacacárét csinálni. hogy őszinte legyek röhögök az egészen, mert nem tudom végiggondolták e, mekkora kárt csinálnak a fidesznek? de mekkorát maguknak. most gondolj bele. a kiscsaj meg még ki tudja hol és hányan, aki habosítja most minden csatornán, legalább egy évig dolgozott a témán. őszintén, szerinted értelmesebben nem tudta volna foideszellenesen eltölteni az idejét?
Gregorius
2016. február 12. 13:28
Különös kivételektől -pl. egy hétre egy komoly, potenciális befektető fogadásakor- eltekintve, nem szabad vállalkozásoknak még raktári képet sem kiadni. Egyébként az a kép, amit bemutattak az Maffeo Veronának, egy erősen másodvonalbeli festőnek az alkotása. Ha a rokona, Paolo Veronese egyik képét adták volna ki, az égig botrány lenne, de ilyen marhaságot nyilván nem kockáztattak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!