Nem adják fel: fogyatékkal élők nyitottak kávézót

Budapest, Józsefváros, Madgdolna utca 1. Nem könnyű megtalálni a házszámot. A csöndes utca pincehelyiségében mégis nagy a nyüzsgés. Délután egy óra. A Nem Adom Fel Kávézó épp hogy kinyitott, máris telt házzal üzemel.

Belépek, a bejáratnál egy munkatárs mutatja az utat a pulthoz, rendelek egy Nem Adom Fel cappuccinót és helyet foglalok. Egy-két percen belül érkezik is a kávém. Minden flottul megy. Ha nem tudnám, szinte fel sem tűnne, hogy a pultban, a konyhán, az asztalok körül fogyatékkal élők dolgoznak.

A Nem Adom Fel Café & Bar Budapest első olyan kávézója, amelyet fogyatékkal élők és megváltozott munkaképességűek alapítottak, és ők is készítik az ételeket, italokat, ők szolgálják ki a vendégeket is. Az alkalmazottak nagy része Down-szindrómás vagy autista, de akad közöttük hallássérült, látássérült és mozgáskorlátozott is.

Nem kell sokáig kettesben maradnom a kávémmal, hamar leül mellém Anna. A lány a Facebookon talált rá a nem mindennapi álláshirdetésre, és hamar eldöntötte, jelentkezik. Down-szindrómásként eddig nem talált megfelelő munkát magának, most heti négyszer felszolgálóként dolgozik. „Nagyon szeretek itt lenni. Az volt a legnagyobb vágyam, hogy dolgozhassak” – meséli, majd lelkesen mutatja a képeket a falon. Az összeset sérült emberek festették, közülük kettő Anna keze munkája.

De nem a képektől lesz igazán sokszínű a hely, hanem a nyitottságtól, amit áraszt. A kerekes székeseket lift és akadálymentesített környezet, a gyerekek játszósarok, etetőszék várja, de a vendéglátók még az állatokra is gondoltak. Az itt dolgozók megtapasztalták már, milyen kirekesztettnek lenni, így ők igyekeznek mindenkit befogadni. „Olyan közösségi teret akartunk létrehozni, amilyen ma Magyarországon hiányzik. Egy akadálymentes, elfogadó, melegszívű környezetet, ami mint egy kitárt kar, mindenkit vár” – beszél a kezdeti tervekről Csorba Nóra, a Nem Adom Fel alapítvány projektvezetője, aki időközben csatlakozik az asztalunkhoz.

A kávézót valójában a szükség szülte. Az alapítványnak kellett egy hely, ahol stábüléseket tarthat. A tagok között azonban sokan sérültek, így szinte lehetetlen volt olyan épületet találni, ami mindenki igényének megfelel. Végül úgy döntöttek, ha ilyen hely nincs, majd ők létrehozzák.

Két évvel ezelőtt az alapítvány megvette a nyolcadik kerületi ingatlant, innentől az ötletelést tettek válthatták fel. Az épület, ahogy Anna fogalmaz, „egy romhalmaz volt”, de közös munkával az évek során sikerült felújítaniuk, otthonossá tenniük. A pincehelyiség egyik szárnyában a szervezet központi irodája kapott helyet, a másikban alakították ki a közösségi teret, a kávézót, amely huszonnégy megváltozott munkaképességű fiatalnak ad munkát.

Nyolcvan jelentkezőből három casting alatt választották ki a szerencséseket, akiket adottságaik alapján osztottak be a három munkakör – pultos, konyhai kisegítő, felszolgáló – egyikébe. Egy látássérült lány, Zsuzsi például saját recept alapján készült muffinnal érkezett a válogatóra. „Lényegében megvett minket” – nevet Nóra, aki társival együtt arra kérte Zsuzsit, hogy kommunikációs vezetői feladatai mellett segítse a kávézó konyhájának munkáját, a sütemény pedig Nem Adom Fel Muffin néven fel is került az étlapra.

A felvételi után az újdonsült alkalmazottak gyakorlati képzésen vettek rész, amelyen felkészítették őket az esetleg felmerülő konfliktusok kezelésére, majd a Costa Coffee baristáinak segítségével elsajátították a kávékészítés csínját-bínját.

Az itt megszerzett tudást január 27-től már élesben is alkalmazhatták, amikor is a kávézó végre megnyitotta kapuit. Az első akadályokat mindenki sikerrel vette. „Persze kicsit lassabban tanulunk mint mások. De ahogy belakjuk a helyet, kialakul egyfajta rutin, úgy minden egyre jobban megy” – meséli Nóra.

A kávézóba a legtöbben célzottan érkeznek, de vannak véletlenül betérők is. Az egyik ilyen látogatótól a menedzser aggódva kérdezte, miden rendben ment-e. A vendég értetlenül nézett, mi gond lett volna? Ő bejött, rendelt, helyet foglalt, kapott, jól érezte magát, majd távozott. Semmi furcsaságot nem érzett abban, hogy egy down-os szolgálta ki. „Sajnos azonban vannak olyanok, akik furcsaságot éreznek. Pedig nem kellene” – véli Nóra.

A Nem Adom Fel célja, hogy fellépjen a megkülönböztetés ellen. Átlagos munkahelyként átlagos munkakörökben foglalkoztat sérülteket, ezzel mutatva példát más intézményeknek, hogy ők se féljenek Down-szindrómás vagy éppen látássérült embereket alkalmazni.

Nekik az a legrosszabb, ha feleslegesnek érzik magukat. Ha azonban esélyt kapnak, „olyan munkamorállal tudnak dolgozni, mint senki más”.

***

Fotók: Földházi Árpád.