Bürokráciacsökkentés: hány embert vessünk az oroszlánok elé?

„Először azt kéne átgondolni: milyen feladatokat lásson el az állam. Ez politikai döntés. Aki alapvetően hisz abban, hogy felnőtt emberek tudják, mik az értékeik, céljaik és hogyan érjék el őket társaikkal önkéntesen együttműködve, az nyilván minél kevesebb feladatot bízna az államra. Aki rossz véleménnyel van az emberekről – pl. azt feltételezi, hogy mindenkit csak a nyers haszonlesés vezérel (kivéve természetesen őt és barátait), emiatt egymás torkát vágnák el kooperáció és kölcsönösen előnyös (ezt a fogalmat persze sokan nem ismerik) csere helyett, az nyilván többet.

Aki szerint pedig az emberek olyan hülyék, hogy még önmaguktól is meg kell őket védeni, az még többet. Itt az dönt, kinél van a politikai hatalom. Ja, igen, akit meg csak az érdekel, hogy nála legyen, az a totális – mindent és különösképpen az önálló erőket szabályozó és ellenőrző – állam felé hajlik. Legfeljebb mellébeszél, tengernyi semmitmondó információval rejti el a lényeget.

Ha sikerül tisztázni, mi is az állam dolga, akkor lehet eltűnődni azon, hogy hol is kell azt elvégezni. Helyben? Központilag? Vagyis alulról épüljön fel az államszervezet, vagy inkább felülről? (Hozzáértőknek: bottom up vagy top down) Ez is ideológiai kérdés: az individuumban és önkéntes kooperációban bízók a helyi közösségek döntési jogait helyezik előtérbe, az őket lenézők a központi akarat lebontását. Végül itt is a politika dönt.

A dolog innentől kezdve válik szakkérdéssé. Ha a fentiekről világos kép van, akkor jön az, hogy milyen erőforrásokra – intézményekre, emberekre, technikára, stb. – van szükség adott feladat adott helyen történő ellátására és persze ellenőrzésére. Most lehet kockákat és összekötő vonalakat, sőt nyilakat rajzolgatni és marakodni az adófizetők pénzéért. Ha a meccset lejátszották, akkor jön az, hogy a meglevő szervezetekre szükség van-e, alkalmasak-e a feladatuk elvégzésre, kell-e újakat létrehozni. E folyamat végén már előállhat a Lázár-lista, és nem fognak azon vitatkozni, hogy hatezer, vagy százezer ember felesleges az állami intézményrendszerben.”