Terrorveszélyhelyzet: a Jobbik szerint a Fidesz zárkózik el az egyeztetéstől

2016. január 26. 14:37

A párt szóvivője szerint a Jobbik akár egy új jogrend bevezetése mellett is érdekelt Magyarország biztonságának megőrzésében és növelésében, ugyanakkor azt nem támogatja, hogy a Fidesz a terrorizmus álcája mögé bújtatva rendeleti kormányzást biztosítson. Mirkóczki Ádám feltette azt a kérdést is: mit szólt volna a Fidesz, ha 2006-ban Gyurcsány Ferenc hasonló tervezettel állt volna elő?

2016. január 26. 14:37

A Jobbik szerint miközben kormánypárti politikusok konszenzuskeresésről beszélnek a terrorveszéllyel kapcsolatban tervezett alkotmánymódosítással összefüggésben, addig a valóságban elzárkóznak az egyeztetéstől és nem válaszolnak felvetéseikre. Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője, országgyűlési képviselője kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a Jobbik akár egy új jogrend bevezetése mellett is érdekelt Magyarország biztonságának megőrzésében és növelésében, ugyanakkor azt nem támogatja, hogy a Fidesz a „terrorizmus álcája mögé bújtatva rendeleti kormányzást biztosítson”.

Szerinte a kormányoldal javaslata példátlan „túlhatalmat” jelentene a kabinetnek, és nem igaz a kormányfő azon állítása, hogy más demokratikus országokban is van hasonló különleges jogrend. Mirkóczki Ádám azt kérdezte a fideszes politikusoktól, mit szóltak volna, ha 2006-ban Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök állt volna elő egy hasonló tervezettel. A Jobbik szóvivője kitért arra is, miközben várják, hogy a kormányoldallal egy asztalhoz ülhessenek, addig úgy gondolják, a terrorizmus veszélyét a baloldallal nem kell megvitatniuk. A terrorveszély alapját ugyanis az a migráció jelenti, amelyet a baloldali pártok teljesen eltérően értékelnek - fűzte hozzá, kijelentve: az MSZP és az LMP bevándorláspolitikája is „teljesen leszerepelt”.

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mindjárt
2016. január 27. 12:20
Mit nem világos ebben? Az MSZP Magyarország és a magyar nép ellensége. Egy ilyen pártal a Jobbiknak soha se szabad közreműködni. Nem is fognak.
Mindjárt
2016. január 27. 06:21
"A párt szóvivője szerint a Jobbik akár egy új jogrend bevezetése mellett is érdekelt Magyarország biztonságának megőrzésében és növelésében, ugyanakkor azt nem támogatja, hogy a Fidesz a terrorizmus álcája mögé bújtatva rendeleti kormányzást biztosítson." Jobbik intelme jogos és a nemzet érdekeit szolgálja. Nem akarunk szovjet/török/északkoreai mintára egy olyan diktatúrát ami a felcsúti maffiának jó lenne de az országnak, a magyar embereknek nagy veszélyt jelentene.
Anti Komcsi
2016. január 26. 18:05
A Joobik elárulta magát. Nekik a baloldal érdeke fontosabb, mint a hazáé.
Adam5
2016. január 26. 16:53
Na végre, ez már értelmes hozzáállás a Jobbiktól, nem úgy mint a négyötöd.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!