Egyetértés volt köztük a Cameron által az EU jövőjével kapcsolatban ismertetett négypontos csomag kérdésében, és mindketten egy erős Európa mellett foglaltak állást. „Én személy szerint nem vagyok elégedett Európa versenyképességével ebben a pillanatban” – szögezte le Orbán.
Újra kell gondolni a nemzeti parlamentek EU-s szerepét, az eurózónán kívüli országoknak egyenlő elbánást kell biztosítani, a szociális rendszerekkel való visszaéléseket pedig minden tagállamban meg kell szüntetni – e kérdésekben is egyezett a két miniszterelnök véleménye. Orbán Viktor arra kérte londoni kollégáját, a Nagy-Britanniában becsületesen dolgozó magyarok érdekeit vegyék figyelembe.
David Cameron örömét fejezte ki, hogy – miniszterelnökként most először – újra Budapesten járhat, és láthatja a „csodálatos előrehaladást”. Szintén elmondta, hogy sok mindenben értenek egyet, és hisznek a nemzetállamok alkotta, fair szabályokra épülő Európai Unióban. Ugyanígy megállapodtak abban, hogy a külső határok védelme fontos – mondta Cameron.