Nemes szerint álságosak a magyarázatok
A szakszervezeti vezető szerint álságos, hogy a vezérigazgató közleményében azt állítja, harmadával csökkent a buszos ágazat teljesítménye, és ezért el kell küldenie dolgozókat, miközben maga ajánlotta fel üzleti tervében a fővárosnak, hogy saját üzemeltetés helyett inkább bérelnek buszokat, ezzel csökkentve a BKV létszámát. Ráadásul a cég sajátbuszos teljesítménye csak átmenetileg csökkenne, hiszen ha megkezdődik a 3-as metró felújítása, akkor buszokkal fogják szállítani az utasokat, és a BKV – szokás szerint – kintről fog felvenni és „drága gyorstalpalón” kiképezni sofőröket és karbantartókat, mert most elküldi őket – fogalmazott Nemes.
Nemes Gábor szerint álságos állítás a pénzhiány, mert ha ez valóban így lenne, akkor „a vezérigazgató nem venné körbe magát több dolgozó béréért fizetett személyi tanácsadókkal – egyre többel –, s nem vette volna fel közszolgáltatási munkatársnak éppen a napokban a BKK elhíresült wellnessezős hétvégéjéért kirúgott egyik volt magas beosztású vezetőjét”. A BKV vezetése a dolgozók hátán taposva duzzasztja azt a „vízfej” csapatot, amely csak viszi a pénzt, de a teljesítményhez semmit nem tesz hozzá – írta az elnök.