Mégsem volt ez totális norvég siker
Nem sokkal a cikk megjelenése után azonban Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség politikai államtitkára azt közölte, hogy a megállapodásnak ezeken túl van még egy lényegi eleme: a magyar kormány vétójogot kapott a norvégoktól a 2014-2020-as ciklus civil pénzeinek elosztását felügyelő magyarországi szervezet kiválasztásában.
Így valószínű, hogy az Ökotárs helyett egy olyan szereplő veheti majd át a civil pénzek elosztását, aki a kormány számára is elfogadható. Eddig a norvég kormány pályázat útján választotta ki az érintett szervezet(ek)et, ez a rendszer fog most megváltozni, de hogy hogy, azt még konkrétan egyelőre nem tudni – írja a 444.