Erkölcstelen az európai politikai vezetés álláspontja a mondernkori népvándorlás kezelésében – jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke a Fidesz XXVI., tisztújító kongresszusán vasárnap, a budapesti Hungexpón. Kósa Lajos hangsúlyozta, Európa vezető hatalmai azért nem oldják meg a migráció problémáját, mert nem is akarják, ezt mutatja szerinte az is, hogy a náluk kisebb Magyarország képes volt a saját feladatát elvégezni: megvédte az országot és Európát.
A Fidesz alelnöke beszédében dermesztőnek nevezte, hogy az európai vezetők egyik legfontosabb tagja személyes kiállásával sem mutat példát. „Utoljára ilyen világpolitikai szempontból vezető hatalmat Jelcin idején vezettek ezzel a karakterrel. Akkor is mekkora baj lett” – fogalmazott Kósa Lajos, majd hozzátette, ilyen fáradt, szomorú és érzelmes mentalitással Szamosangyaloson három óráig sem tudna polgármester lenni valaki. A kormánypárti politikus szerint ebben a helyzetben kell, hogy legyen egy európai ország, amelynek vezetője ki tudja mondani: „a király meztelen, vegyétek észre!”.