Már felszólította Orbánt
Júliusban és december elején Ronald Lauder arra szólította fel Orbán Viktort, hogy avatkozzon közbe, ne engedje, hogy közpénzekből emeljenek szobrot Hóman Bálintnak. A Zsidó Világkongresszus elnöke egyúttal köszönetet mondott az Egyesült Államok kormányának, és különösen Ira Formannak, az antiszemitizmus elleni harc különmegbízottjának is a szobor ellenzéséért.
„Ira Forman Magyarországon járt az utóbbi napokban, és világosan felszólalt a szoborral szemben. Szeretném megköszönni neki, valamint John Kerry külügyminiszternek, hogy felvetették a kérdést a magyar hatóságoknál. Erőfeszítéseik nem voltak hiábavalóak” – mondta Lauder. Ira Forman vasárnap részt vett egy Székesfehérváron tartott tiltakozó hanukkai gyertyagyújtáson, amelyet a Mazsihisz szervezett.
Ki volt Hóman és mi ez az ügy?
Hóman Bálint történész és egyetemi tanár 1931-től több kormányban is vállalt miniszteri tárcát. Jelentős szerepe volt az 1930-as évek végén megkezdődött zsidóellenes törvények elfogadásában.