Most kifaggathatják a kormányt a képviselők

2015. november 09. 07:57

Összesen két órán keresztül kérdezhetik a kabinetet a képviselők hétfőn, az Országgyűlés kéthetes ülésének zárónapján.

2015. november 09. 07:57

A hétfői ülésnap délelőtt 11 órakor, a megszokott módon napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, ezt követően a kérdésekre várhatóan 12 és 13 óra között, az azonnali kérdésekre 13 és 14 óra között kerül sor.

A parlament honlapján elérhető információk alapján ebben az időszakban mások mellett a fideszes Simon Róbert arról kérdezi majd a külgazdasági és külügyminisztert, hogy miként hatnak az autóipar hazai eredményei a gazdaságra, a foglakoztatásra és a vállalati kultúrára.

A szocialista Kiss László az emberi erőforrások miniszterétől vár választ arra, hogy milyen fejlesztések várhatóak a Szent Margit Kórházban, a jobbikos Egyed Zsolt pedig arról érdeklődik a nemzetgazdasági miniszternél, hogy mi lesz a diósgyőri kohászat sorsa, az LMP-s Sallai R. Benedek pedig a nemzeti fejlesztési minisztertől azt kérdezi, hogyan védi meg a kormány az internetsemlegességet.

Az Országgyűlés ülése napirend utáni felszólalásokkal zárul.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mákgubó3
2015. november 09. 17:57
Gondolom a kemény fideszesek, most jól odaszólnak a kormánynak!:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Nimi12
2015. november 09. 17:54
Azt már tudjuk, hogy MO-n nincs kivándorlás, csak mozgás egy gazdasági unióban. Nem is értem mit panaszkodnak ezek a képviselők fideszeseknek. MO jobban teljesít, ezt mindenki láthatja, épül szépül az ország, a fizetések szépen emelkednek, egyre több gyerek születik, a fiatalok végre nem vándorolnak ki, a korrupció szinte ki lett irtva az országból. A közbiztonság kiváló. Mi kell még az ellenzéknek?
thymian
2015. november 09. 10:56
Majd kapnak szép semmitmondó, lekezelő válaszokat, ahogy eddig is.
Morgen
2015. november 09. 09:13
Bernike, Timike, Z. Kárpát és Vadai kiélhetik magukat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!