Megdöbbentő vallomás egy építőipari vállalkozótól

„Már megint ez az átkozott ablaktörlő – káromkodott Monori Sándor, miután az esős szeptember végi estén befordult Toyota terepjárójával a solymári olaszos-magyaros vendéglő parkolójába. A 47 éves építőipari vállalkozóval, a Pilis-környéki családi házak helyben közismert kivitelezőjével hétre beszéltünk meg találkozót az Eldorádóba. Pontosan érkezett, de kért pár percet egy telefon és egy cigaretta lebonyolítására. A jó kiállású, enyhén pocakos, farmert és túracipőt viselő férfin látszottak a stresszes munkaórák.

»Az időm harmada azzal megy el, hogy rég átadott megbízások áráért rohangálok, pedig a mostani munkák is itt vannak a nyakamon. Nem lehet mit tenni, telefonálok, könyörgöm, fenyegetőzöm, aztán jó esetben 4-5 hónap múlva leszek a pénzemnél« – bosszankodik az eredetileg matematikatanári végzettségű végző Monori. Közben óriás bécsi szeletet rendel és nyomatékosan kéri, hogy Sanyinak szólítsuk.(...)

A belső játékszabályok tehát szigorúak és kötelező érvényűek, az állam által meghúzott szabályokat az építőiparban néha az élet írja felül. Monori szerint azonban neki tiszta a lelkiismerete. »Minden hónapban milliókat fizetek be az államnak. Úgy érzem, nem kapok cserébe semmit, mindenhol csak akadályokba, buta és értelmetlen szabályokba ütközöm. Nevezhetnek adócsalónak meg simlisnek, szerintem van olyan szabály, amit egyszerűen nem lehet betartani. Lehúzhatom a rolót, elküldhetem az embereket, de akkor kinek lesz jobb?«. Sanyi mindig a könyvelője véleményét kéri ki, lényegében az ő szavára hallgat adózási döntésekben: soha nem tart meg többet a javasoltnál és ezt méltányos kompromisszumnak tartja.

»Én lennék a legboldogabb, ha minden adót be tudnék fizetni és minden szabályt be tudnék tartani. Ma ez egyszerűen képtelenség. Én tényleg igyekszem, teljesen feketén nálam legalább tíz éve nem dolgozott senki. Nincs értelme. Meg kell adni a császárnak, ami a császáré, de a családomat is el kell tartanom. Gyomorgörcsöm van, ha meglátom a NAV leveleit, pedig Andrea nagyon jó könyvelő, mi meg nem vagyunk kapzsik. Eddig semmi baj nem volt« – halljuk Sanyi törvénykövetésről alkotott gondolatait. »Legalább azt érezném, hogy visszakapok valamit belőle. De még csak dolgozni sem hagynak. A hivatalban órákat állok sorba, az engedélyek kiadásáig pedig megőszülök. Nézzük csak meg, hogy néznek ki a kórházak meg milyen állapotban vannak az utak. Borzalom. Nem mondom, hogy minden olyan, mint amikor belevágtam, de azért még van hová fejlődni«.

Monori Sándor tehát nem feltétlenül elégedett a környezetével. »Az ember az évek során megtanulja, hogyan éljen meg a jég hátán is. De azért az zavar, hogy jobban kell értenem az engedélyek megszerzéséhez és a tartozások behajtásához, mint a házépítéshez. Óvatosnak és szemfülesnek kell lenni, mert nagyot lehet zuhanni« – ecseteli, de azért hozzáteszi: »azért a magam ura vagyok, jobb ez, mint egy multinál gályázni«. (...)

A fenti történet teljes egészében fiktív, valós karakterekhez való esetleges hasonlóság teljes egészében a véletlen műve. Ha Monori Sándor figurája nem is valós, mindenképpen valósághű: megformálását kutatások és interjúk tapasztalatai inspirálták.”