Az Orbán-rezsim börtönében címmel jelentette meg könyvét Császy Zsolt, a Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) egykori értékesítési igazgatója, akit a Sukoró-perben első fokon elítéltek, a moszkvai kereskedelmi kirendeltség eladásának ügyében viszont felmentettek. Császy három és fél hónapot töltött előzetesben, jogerős ítélet egyelőre nem született.
Zárkanaplóját Debreczeni József és Gyurcsány Ferenc, a DK politikusai társaságában mutatta be – tudósít az ATV. Császy úgy gondolta, egyes cellatársai spiclik, ezért angol, német kifejezésekkel, illetve kódszavakkal folytatta történetét. „Vannak olyan szereplők, akik ikonikus névvé váltak ebben az elmúlt pár évben, ilyen Hagyó Miklós, Hunvald György... Tasnádi Péter egy másik oldalról, akiket a börtönben ismerhettem meg. Tehát minden rosszban van valami jó.” – mondta Császy, aki Hunvaldtól kapta meg Hodorkovszkij könyvét.