Terepszemlézni megy Röszkére az EP szociáldemokrata frakcióvezetője

2015. szeptember 10. 12:17

Személyes tapasztalatokat megy gyűjteni Röszkére a magyar-szerb határon épülő kerítésről hétfőn az Európai Parlament szociáldemokrata frakcióvezetője, az olasz Gianni Pittella – tájékoztatott Ujhelyi István szocialista EP-képviselő, aki Pittellával tart majd a terepszemlén.

2015. szeptember 10. 12:17

Röszkére látogat hétfőn Gianni Pittella, az Európai Parlament (EP) szociáldemokrata frakcióvezetője, hogy személyes tapasztalatot gyűjtsön a magyar-szerb határon épülő kerítésről, illetve a menekültek ellátásáról és a civil segítők munkájáról – tájékoztatta az MTI-t csütörtökön Ujhelyi István szocialista EP-képviselő.

Ujhelyi István közölte: a demokrata párti olasz politikus a napokban tudatta képviselőtársaival, hogy aktív koordinációs munkát kezdett a balközép pártcsaládhoz tartozó kormányfőkkel és belügyminiszterekkel a krízis kezeléséről, ezért is fontos számára, hogy személyes tapasztalatokat szerezzen Magyarországon.

Pittellát az MSZP-s politikus maga is elkíséri majd, ahogyan a határra látogató szociáldemokrata EP-küldöttség tagja lesz Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció politikusa, továbbá Miltiadész Kürkosz görög és Elena Valenciano spanyol EP-képviselő is. Ujhelyi István az MTI-nek nyilatkozva rámutatott: az EP a napokban fogadta el az alapvető jogok uniós helyzetéről szóló jelentést, amelynek egyik pontja határozottan elítéli, hogy akár fal vagy szögesdrót formájában biztosítsák a védelmet az Európai Unió határain.

„A Jean-Claude Juncker által szerdán bemutatott cselekvési terv érdemi előrelépés a krízis kezelésében. Az Európai Bizottság megoldási javaslata messze nem tökéletes, és nem ad minden, hosszú távon felmerülő problémára azonnali választ. Ugyanakkor a szükséges közös megoldás felé vezető javaslat, amelyet minden kormányfőnek támogatnia kell. Ez Magyarország érdeke is” – húzta alá Ujhelyi István.

Jean-Claude Juncker szerdán, az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott évértékelő beszédében jelentette be, hogy a testület javasolja 160 ezer menedékkérő kötelező kvóták szerinti szétosztását az uniós tagállamok között Görögországból, Magyarországról és Olaszországból. Az unió határát Magyarországnál elérő nyugat-balkáni migrációs útvonallal összefüggésben megjegyezte, hogy eddig minden politikai döntéshozó figyelmen kívül hagyta, és az ebből az irányból érkező menekültáradatot is stabilizálni kell, akárcsak a Földközi-tengeren.

Olaszországot, Görögországot és Magyarországot nem lehet magára hagyni ezzel az óriási kihívással – fogalmazott Juncker. Emellett azt is indítványozta, hogy jöjjön létre egy közös uniós lista a biztonságosnak tekintett származási országokról. A bizottság emellett a bevándorlás legális csatornáinak megteremtését is szükségesnek nevezte.

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
briganti
2015. szeptember 10. 15:56
....a fasiszta magyarok....elmondhatatlan... Gratulálok újhelyi! Nemzetárulásból kiváló - nem mintha mást vártunk volna tőled.
Peter8811
2015. szeptember 10. 13:53
Ha arra gondolok, hogy a hülye Marosán Buci Gyuri is szociáldemokrata volt, akkor küldhettek volna egy rendes embert is az EU-ból.
Nomine
2015. szeptember 10. 13:48
köszönjük pista, ezt is sikerült a nagy EP-s munkáddal elintézni mondjuk mást se, de legalább most valaki jól idejön megmondani nekünk a tutit hajrá ujheli, hajrá m-sz-p
nemlibbant
2015. szeptember 10. 13:39
szénsavmenteset hozzál !!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!