A bizottsági elnök beszámolt a földközi-tengeri menekültáradat megfékezésének eredményeiről, arról, hogy az uniós tengeri művelet eredményeket mutathat fel az útvonal stabilizálásában. „Hasonlóan stabilizálni kell a balkáni útvonalat, amelyet egyértelműen elhanyagolt az összes politikus” – mondta. Ezzel kapcsolatban említést tett arról, hogy Magyarországot sem szabad magára hagyni.
Nincs jó állapotban az Európai Unió, mert kevés benne az „Európa” és kevés benne az „unió” – mondta Juncker. Az unió helyzetéről készített írásbeli összegzésében a bizottsági elnök hangsúlyozta, hogy Európának jobb védelmet kell biztosítania a menekülteknek, ugyanakkor meg kell erősítenie határainak őrzését. A menekülteket nem állítják meg a határok, a falak és a kerítések – mondta.
Juncker emlékeztetett arra, hogy az általa vezetett uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény már májusban javasolta Olaszország és Görögország tehermentesítését 40 ezer fővel. Ezt 120 ezerrel megnövelve most azt indítványozza a brüsszeli bizottság, hogy az uniós belügyminiszterek jövő hétfői rendkívüli ülésén döntsenek 160 ezer menekült kötelező jellegű átvételéről, és az e tekintetben kedvezményezett országok köre bővüljön ki Magyarországgal.