A szoboravatási ünnepségen Szanyi Tibor kitért arra: amikor ezt az eseményt szervezték, még senki nem gondolta, hogy éppen ezen a napon Magyarország több megyéjében válsághelyzetet rendelnek el, és a magyar-román határra építendő kerítés előkészítéséről dönt a kormány.
A román szocialista Ioan Mircea Pascu EP-alelnök elismeréssel méltatta az egykori magyar kormányfő érdemeit az európai megosztottság leküzdésében, Kovács László pedig, akinek a Horn Gyulával való együttműködése 1975-ben kezdődött a külügyminisztériumban, a szoros munkakapcsolat és barátság emlékeit idézte fel. Rövid beszédet mondott a volt miniszterelnök fia, ifjabb Horn Gyula is, aki édesapja három tulajdonságát, az előre tekintést, a bátorságot és a szociális érzékenységet emelte ki.