A tanévkezdésről szólva elmondta, hogy 1 millió 200 ezer általános és középiskolás diák számára kezdődik az iskola, s ez lesz az első év, amikor mintegy 800 ezer tanuló kap ingyenes tankönyvet. A kormány a következő hetekben lépéseket tesz a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ adósságrendezése érdekében – tette hozzá, jelezve: több 10 milliárd forintot bocsátanak az intézmény rendelkezésére a zavartalan működés érdekében.
A tárcavezető azt is elmondta: a kormány mandátumot adott Trócsányi László igazságügyi miniszternek, hogy javaslatot készítsen a parlamentnek a devizaalapú autó- és személyi hitelek átváltásának szabályozásáról. „Nagy hadműveletként” jellemezte, hogy a Bankszövetséget jobb belátásra bírta a kormány, így az érintett devizahitelesek törlesztőrészletei 10 százalékos nagyságrendben csökkennek, ahogy mérséklődik a kitettségük, kockázataik is.
A Miniszterelnökséget vezetője – egy korábbi kérdésre reagáló – javaslata szerint ahol az ivóvíz minősége eltér az előírásoktól, ott a szolgáltató köteles csökkenteni a díjtételen. Erre egy barcsi példát hozott, ahol az ÁNTSZ nem tiltotta meg a víz fogyasztását, de annak minősége rosszabb az elvárhatónál.
Lázár János kitért a forint stabilitására is, amit – több elemzésre utalva – menedékdevizaként, vásárlásra és tartalékolásra alkalmas devizaként jellemzett. Szavai szerint a hazai fizetőeszköz a legkevésbé sérülékeny körben van, ami mutatja, hogy az elmúlt öt év gazdasági eredményei meghozták hatásaikat.