Azt kellene tisztázni, hogy mely szolgáltatáselemek nem maradhatnak el – emelte ki a helyettes államtitkár. Például egy mentálhigiénés csoport találkozója vagy az idősek klubjának egy kirándulása nem létfontosságú, de a szociális étkeztetés biztosítása vagy télen a nappali melegedő megnyitása „elemi szükséglet”, ezek elmaradása akár életeket veszélyeztethet – mondta Nyitrai Imre.
Úgy fogalmazott, nem feltételezik, hogy bármelyik kolléga a szakmai etikai kódex megsértésére készülne, életet és egészséget veszélyeztetne, azért, hogy nyomást gyakoroljon a hatóságokra.
A helyettes államtitkár elmondta: a szociális ágazati sztrájkbizottságnak három követelése van, az egészségügyi bértáblához igazított bérrendezést, a munkaközi szünetek pontos meghatározását és az ágazati érdekegyeztető fórumba több szakszervezet bevonását sürgetik. Mindhárom kérdéssel kapcsolatban előrelépés történt az egyeztetéseken, így bízik benne, hogy nem lesz sztrájk – hangsúlyozta. Nyitrai Imre közölte, a jogorvoslati kérelem benyújtására hatvan nap áll rendelkezésre, de a tervek szerint két héten belül megfogalmazzák és eljuttatják érveiket a Kúriához.