Tízmillióért kapná csak meg a földpályázatok adatait az LMP

2015. július 19. 11:49

Sallai R. Benedek LMP-s képviselő szerint „dugdossák” az adatokat a társadalom elől a földpályázatok ügyében. A Nemzeti Földalap nettó 7,77, bruttó 9,9 millió forintot kért volna a képviselőtől adatigénylési kérelme teljesítéséért. Az mno.hu a Hír TV nyomán arról ír: a Fideszben sincs egyetértés az állami földek privatizációjával kapcsolatban.

2015. július 19. 11:49

Sallai R. Benedek szerint közérdekű adatokat politikai motivációval saját célra használnak a földpályázatok ügyében, miközben a magyar társadalom elől „dugdossák” az adatokat.

Az LMP országgyűlési képviselője az MTI szerint vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, az állami termőföldpályázatok eredményével kapcsolatban kért adatokat a Nemzeti Földalaptól, ahonnan azt a választ kapta, hogy igényét az új információs törvény alapján nettó 7,77 (bruttó 9,9) millió forintért tudják kielégíteni (az MTI híre alapján korábban tévesen írtuk, hogy az új szabályok alapján jelentkezne ez a költség, a Mandiner.jog azonban időközben tisztázta, hogy itt még a régi szabályozás a jogalap, a tévedésért olvasóink elnézését kérjük – a Szerk.). Jelezte: ezért a pénzért ráadásul egy „használhatatlan adathalmazhoz” jutnának, hiszen a bírálati jegyzőkönyveket nem kapnák meg, a pályázatok személyes adatait pedig kitakarnák. 

Ezért szűkítik adatigényüket a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vezetőinek és a kormány tagjainak pályázataira, mert arra látnak esélyt, hogy ennek költségeit ki tudják fizetni, illetve adatvédelmi polgári perben kívánják „behajtani” ezeket az információkat. 

A képviselő kérdésként fogalmazta meg, hogy az adatvédelem, amelyre a kormányzat hivatkozik, vajon mennyire szolgálja a magyar társadalom érdekeit. Megjegyezte, az, hogy a napokban a szaktárca közzétette, testvére és sógornője kormánytisztviselőként dolgozik, „teljesen nyilvános fenyegetés”, mennyire foglalkozhat ezzel az ügyel.

A Fideszben sincs egyetértés

A bérelhető állami földek magántulajdonba adásáról az utóbbi hetekben lángolt fel a vita nyilvánosan. Jakab István, a Magosz elnöke, aki egyben az Országgyűlés fideszes alelnöke, 300-350 ezer hektár állami földet adna magántulajdonba. Gazdasági társaságok nem lehetnének vevők, hiszen a cégek értékesítésével a területek is külföldi tulajdonba kerülhetnének – írja a Hír TV nyomán az mno.hu

A földművelésügyi tárca parlamenti államtitkára szerint a bérlők elővásárlási joga egyelőre nyitott kérdés. Nagy István Jakabhoz hasonlóan azt hangoztatta a Hír TV Magyarország élőben című műsorában, hogy a privatizációval sem kerülhet magyar föld külföldi tulajdonba. 

A földművelésügyi államtitkárral ellentétben a kommunikációs államtitkár, Giró-Szász András csütörtökön arról beszélt, hogy a Magosz automatikusan tulajdonost csinálna az állami földek bérlőiből. 

A Magosz felvetése megosztja a kormánypártokat, a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke, Turi-Kovács Béla a Hír TV stúdiójában azt mondta, hogy nem szavazza meg a földprivatizációt. 

Az LMP szakpolitikusa, Sallai R. Benedek, aki maga is gazdálkodik, azt mondja, hogy a magánosítás nyertesei a nagybirtokosok lennének. Az Élőlánc Magyarországért is tiltakozik a tervezett privatizáció ellen, a párt szerint nem juthatnak földtulajdonhoz olyanok, akik vitatható módon nyertek az elmúlt években kiírt haszonbérleti pályázatokon.

Összesen 162 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bolond Istók
2015. július 20. 06:55
:D
Quaestorbán
2015. július 19. 18:55
Berecskereki [Hozzászóló kiszűrése] 2015. július 19. 18:24 "Megjegyzem ezidáig még nem olvastam olyan írást, amely bizonyította volna, hogy akinek nem nyert a talapzata jobb jobb volt, mint akié nyert" Nyomozó hatóságok, bíróságok szokták mondani hogy nem életszerű hogy az mszp-zsdsz kormány idején CSAK a Starabag, a Zsidesz kormány idején CSAK a Közgép nyer minden pályázatot
Quaestorbán
2015. július 19. 18:52
Berecskereki "Nyílt titok, hogy az új hazai nábobok Csányi Sándor családja mellett a következők: Leisztinger Tamás befektető, Nyerges Zsolt üzletember, Raskó György volt államtitkár, Szaxon Attila és Mikó Ferenc agrárvállalkozók." Fidesznyik Van egy sanda gyanúm hogy az "okos, higgadt, megfontoltan szavazó" választópolgárok - egyébként kevesebb mint 50%-a - nem azért szavazott az EU csatlakozásra hogy 200 évet visszamenjünk az időben, a késő középkori Magyarországra Jókai Egy magyar nábob című regénye szép mű, de a zemberek most élni, megélni is akarnak Esetleg cukrászdát nyitni Bécsben De semmiképp se nábobokra és Csák Mátékra vágynak
antioxi
2015. július 19. 18:32
A többfarkú kutyások majd összedobják a zsugát-:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!