Kínában feladta magát az Akácfa utcai gyilkosság gyanúsítottja

2015. július 02. 20:07

Kínában feladta magát az a kínai állampolgárságú férfi, akit a magyar rendőrség a május eleji, Akácfa utcai gyilkossággal gyanúsít – erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság az MTI-nek a cink.hu értesülését. A portál arról is írt, hogy magyarországi kínaiak úgy tudják, a pekingi rendőrség futni hagyta a gyanúsítottat – erről azonban nem szól a rendőrség tájékoztatása.

2015. július 02. 20:07

A portál csütörtöki cikke szerint az egy 19 éves nő megölésével gyanúsított 32 éves kínai állampolgár, Jao Kao-peng Pekingben adta fel magát a rendőrségen. Az MTI megkeresésére a BRFK megerősítette az értesülést, azt közölve: nemzetközi rendőri együttműködés keretében jutott a tudomásukra, hogy a férfi Kínában feladta magát. A kínai hatóságok felvették a kapcsolatot a magyar hatóságokkal – tették hozzá.

A BRFK május 2-án közölte, hogy emberölés miatt eljárást indítottak ismeretlen tettes ellen, miután aznap holtan találtak egy 19 éves nőt VII. kerületi, Akácfa utcai lakásában. A rendőrség a kínai Jao Kao-penget gyanúsította meg a gyilkossággal, aki információik szerint elhagyta Magyarországot, emiatt május 19-én európai és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene a Budai Központi Kerületi Bíróság.

A Cink csütörtök délután arról írt, hogy a magyarországi kínai közösségben arról pletykálnak, a gyanúsított odahaza feladta magát, de az ottani rendőrség futni hagyta. A rendőrség tájékoztatása ez utóbbi állítás valóságtartamára nem terjed ki. 

A Bors korábban egy névtelen informátorra hivatkozva azt írta, a meggyilkolt, Nancy néven ismert prostituáltnak már nagykorúsága előtt gyakori kuncsaftja volt egy politikus, akiről felvételek lehettek a lány rendőrség által lefoglalt telefonján. A 444 pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy míg egy rendőrségi informátor szerint a hatóság „egy ócska, régi” telefont foglalt le, a lány egyik fotóját egy korszerű és drága iPhone készülékkel készítette magáról.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2015. július 02. 21:56
"A portál arról is írt, hogy magyarországi kínaiak úgy tudják, a pekingi rendőrség futni hagyta a gyanúsítottat" Érdekes a magyar sajtó. A magyar sajtó esetében ezt úgy írják meg, hogy "a gyanúsított szabad lábon védekezhet".
Fakutya Vigyora
2015. július 02. 21:46
Jobb lenne, ha az orosz lányok otthon, Moszkvában kurválkodnának és öletnék meg magukat.
Kommentelő
2015. július 02. 21:39
Rogán Tónit senki nem akarja kihallgatni?
cutcopy
2015. július 02. 20:13
"úgy tudják, a pekingi rendőrség futni hagyta a gyanúsítottat" Ezt kétlem, ott a gyilkosokat halálbüntetéssel jutalmazzák..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!