Jobbik: Ne évüljön el a politikusi korrupció!

2015. július 17. 17:20

A Jobbik úgy módosítaná a büntető törvénykönyvet, hogy ne évülhessenek el a politikusok által elkövetett gazdasági bűncselekmények és korrupciós ügyek. A radikális párt szerint a Fidesz nem tesz semmit a közélet tisztasága érdekében.

2015. július 17. 17:20

A Jobbik módosítaná a büntető törvénykönyvet annak érdekében, hogy ne évülhessenek el a politikusok által elkövetett gazdasági bűncselekmények, korrupciós ügyek. Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján szembeállította Victor Ponta román miniszterelnök korrupciós ügyét azzal, hogy a magyar közélet tisztasága romlik. Példaként a Quaestor-ügyet és a kaszinóügyeket említette. Jelezte, hogy a Btk. módosítása után a rendszerváltástól napjainkig eljárnának.

A Fidesz nem tesz semmit a közélet tisztasága érdekében, elszabotálta az elszámoltatást, maga is élére állt a korrupciós gyakorlatnak – értékelt a jobbikos politikus, aki azt is szorgalmazta, hogy minden hivatal szerezzen be olyan szoftvereket, amelyekkel iktatáskor nyilvánossá lehet tenni a közérdekű adatokat.

Mirkóczki Ádám kitért arra is: továbbra is várják minden párttól a családtagok vagyonnyilatkozatának közzétételét. A szóvivőt kérdezték arról, hogy a kormány szabálysértés helyett bűncselekménynek minősítené a határsértést. Azt felelte: várják a részleteket, de ha a lépés segít az illegális migráció megfékezésében, akkor támogatni fogják.

Összesen 101 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mindjárt
2015. július 18. 16:58
A magyargyűlölő bolsevik patkányok gyűlölik a Fideszt és a Jobbikot is. A Jobbikot jobban de azért a Fideszt is mert ők, a patkányok akarnak uralkodni a magyarokon. A magyarok ezeket úgy tudják kitakarítani ha nem szavaznak az MSZP/DK/PM/LMP patkány pártokra. Ez ilyen egyszerű :)
kukagyerek
2015. július 18. 13:14
"Jobbik: Ne évüljön el a politikusi korrupció!" .............. Piszok nácikok! Azt akarjátok, hogy a "tisztességben" megőszült, szorgalmas mutyisok életük végéig rettegjenek? Bennetek egy szemernyi belátás, együttérzés sincs? Jellemző a fszista pofátokra, hogy mindenáron akadályozni akarjátok a tőke szabad áramlását. Na látjátok! Ezért jöttök akaratotok ellenére is, egyre feljebb!
Mindjárt
2015. július 17. 20:49
Felháborító a politikusok lopkodása de ami igazán szánalmas, hogy vannak olyan ágrólszakadt Fidesz és MSZP támogatók akik a mocskot csak a másik pártjában veszik észre de a vakok a mocsokra a saját pártjukban. Ezek a szerencsétlenek azért olyan szánalmasak mert olyanokért hajlandók harcra kellni akik kilopják a szemüket. Ez sajnos egy nagyon általános emberi betegség amitől nem csak a magyarok hanem más nemzetek is szenvednek. Ezek elhiszik, hogy a másik tolvaj politikusai mocskos gazemberek de a saját tolvaj politikusai ártatlan báránykák.
Tintamin
2015. július 17. 20:32
Amikor táncosnőt akar állami pénzen elszámolni a kedves neonáci képviselő kartárs, az nem korrupció? Csak hogy nehogy probléma legyen ebből...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!