A politikus indoklásul felidézte: az Altus – konzorciumvezetőként – 1,5 milliárd forintos keretszerződést kötött az EU-val az uniós támogatásokhoz kapcsolódó tanulmányok készítésére.
A Fidesz elfogadhatatlannak tartja – közölte –, hogy egy EU-s hatáskörbe tartozó ellenőrzési tevékenységet gazdasági társaságon keresztül végezzenek, az pedig a kormánypárt szerint különösen méltánytalan, hogy egy országgyűlési képviselőt, egy volt miniszterelnököt bízzanak meg ilyen munkájával abban az országban is, ahol politizál.
Jelezte, hogy a kedden elfogadott határozat azt is kéri a kormánytól, kezdjen tárgyalásokat az EU-val az ilyen típusú szerződéskötési gyakorlat megváltoztatása érdekében. Az összeférhetetlenségi szabályokat szintén meg kell vizsgálni – tette hozzá a szóvivő.