Iván Júlia, a Magyar Helsinki Bizottság munkatársa a Kossuth téren mondott beszédében kijelentette: a menekültügyi jogszabályok módosításával Magyarország „kiiratkozik a civilizált európai nemzetek sorából”. Cinikus az, aki gazdasági bevándorlónak tekint egy olyan embert, aki a háború elől menekül – mondta. Az épülő kerítésre utalva azt hangoztatta, hogy „a fal” drága és értelmetlen, azzal nem lehet megoldani a problémát.
Pfalz Aziz, A Város Mindenkié csoport képviseletében arról beszélt, hogy a kormány építi a „nagy falat”, és ez Európa szégyene. Szavai szerint a legtöbben a halál elől menekülnek, nekik segítségre van szükségük.
Kékesi Márk, a szegedi MigSzol egyik alapítója szerint a kerítés nem lesz alkalmas arra, hogy feltartóztassa a menekülteket, hiszen azt meg lehet kerülni. A kerítés a magyar választóknak szól – jegyezte meg.