„Semmit sem követtem el” – Gömöri Zsolt nem mond le

Több oka is van annak. 

 

 

A személyes ok az, hogy beszorítottak egy pozícióba, amelyből nincs mozdulás. Innen egyszerűen nem lehet felállni.

 

 

Az én esetem más. Abból is mi jött le, hogy a hárommilliós, nekem végtörlesztésre megszavazott pénzt visszafizettem? Az, hogy biztosan szabálytalan volt az összeg felvétele és azért fizettem vissza. Ha most lemondok, azt is beismerésként értelmezné mindenki. 

 

 

Nem volt semmi titok, semmi szabálytalanság. Nincs mit beismernem. Azért fizettem vissza az összeget, mert úgy éreztem, van ez az ügy, amely árt a parasportnak és árt nekem is. Ha pedig az alapját ez a hárommillió képezi a sajtóhadjáratnak, hát visszafizetem, csak ne ártson tovább. Volt egy lehetőség 2012-ben, amellyel nagy köszönettel éltem. Szerintem bárki örömmel élt volna vele. A kormány nem véletlenül hozta meg akkor a végtörlesztéses döntést: nemzetgazdaságilag is érzékelhető, fojtogató gond volt a lakossági frankhitelállomány.

 

 

A munkáltatóm fizette. 2012-es eseményről van szó. Vastagon benne voltunk akkor a kvalifikációs folyamatban, a paralimpiai előkészületekben, más szervezet megszűnésével új feladatokkal néztünk szembe. Egy szűk iroda szenvedett ezzel, s a nyakunkba szakadt közben a köztestületi státusz megszűnése is, amit a hazai sportrendszer teljes szerkezeti átalakítása terhelt tovább. Két meghatározó kolléga is azon volt, hogy itt hagy minket, mert megélhetési gondjaik voltak. Ekkor határozott úgy az elnökség, hogy a végtörlesztéssel segít. 

 

 

Engem is anya szült, nekem is vannak kiadásaim. Egyedül nevelem a kislányomat. Nagy segítség volt akkor ez a támogatás. A Paralimpiai Bizottság feladatai addigra megsokasodtak, aminek kihatása volt az életem más részeire is. Amikor 2007-ben átvettem az MPB vezetését, még ment a vállalkozásom, 2008-tól viszont egyre több időt, energiát szenteltem a Bizottságnak. A közgyűlés nem véletlenül határozott úgy, hogy társadalmi munkában a megszaporodott feladatokat már nem lehet ellátni. 2012 januárjában ezért státuszba vettek és fizetést adtak a munkámért. Addig, öt éven át tehát társadalmi munkában vezettem a Bizottságot, 2011-re pedig már a vállalkozásomra sem tudtam kellő időt szánni.

 

 

 

 

Milliós? Ez is a tipikus csúsztatások egyike. 70 ezer forintos fizetésem volt először, azt emelték fel 2012 márciusában 420 ezer forintra, ami azóta változatlan.

 

Nettó. Tudom, hogy van, aki számára ez rengeteg, de nem kiugró a sportvezetésben. Egyébként csak az lehet elhivatott, aki nem kap pénzt a munkájáért? Nincs elhivatott politikus a parlamentben, csak mert fizetést kap? Ön sem elhivatott, meg a kórházigazgató sem, csak mert nem ingyen dolgozik? 

 

 

Ugye. Pedig ilyenekkel is támadnak. Ha ráadásul 2012-ben mondjuk 520 ezres fizetést szavaztak volna meg nekem, ha tehát havi százezerrel többet kaptam volna, azóta jóval több landolt volna a számlámon mint amit a végtörlesztésre kaptam és használtam föl. A Bizottság is többet fizetett volna ki úgy, hogy senki nem kövezne meg érte, ahogy ma.

 

 

Úgy látszik, azt. De mondom, nem azért, mert törvénytelen, szabálytalan vagy akár csak etikátlan lett volna a végtörlesztési összeg felvétele. Egyik sem volt. 

 

 

Jó, talán az sem. Sértheti emberek jó érzését, legalábbis fel lehet úgy játszani, hogy sértse. De mondom, nem volt semmi titok, takargatás. Az elnökség, közgyűlés megszavazta, a 2012-es beszámolónkban nevesítve szerepelnek az elnöki juttatások. A beszámolónkat látta és elfogadta a MOB és a parlament sportbizottsága is. Senkinek semmi baja nem volt ezzel egészen mostanáig. 

 

 

Ez is nagyon jól hangzó vád, de aki kicsit ismeri a sportversenyeket, tudja: a Bizottság a nevezési díjat állja, amelyben benne van az étkezés, a szállás, minden. Utóbbit a verseny szervezője biztosítja. Valóban van Svájcban olyan verseny, ahol méltatlan a szállás, de semmi ráhatásunk nincs erre és nem is lehet.

 

 

 

 

 

Talán én szavaztam meg magamnak? Én határozom meg a jutalom mértékét?

 

 

Nem. Ennek is lefektetett szabályrendszere van. Az MPB közgyűlése 2008 novemberében hozott döntést a jutalmazásról. A jutalmat külön pénzből biztosítja az állam, mi csak javaslatot teszünk, amit aztán elfogad a MOB, majd a minisztérium is. 2012-ben így történt. Azt a választ kaptam a javaslatunkra, hogy a teljesítményem aranyéremszintű volt, ez a jutalom pedig bronz. Eljutottunk odáig, hogy szégyellnem kellene azt, hogy eredményesebbek lettünk a 2012-es paralimpián, mint ami a csapatban benne volt? Hogy a sportolók alá tettük mindazt, ami a versenyzéshez szükséges volt? Tényleg elképesztő ez a történet. Olyan sikereink vannak a parasportban, mint soha korábban, de az úgynevezett botránytól hangos minden. Miközben a Quaestor-ügy lecsengett öt nap alatt, engem harminc napja köpködnek, az idei nyár divatja lett, hogy belém kell rúgni. A média szerepe ebben megkerülhetetlen.

 

 

Kovács Brigittával 8-9 évet dolgoztunk együtt és meggyőződésem, hogy szakmailag rendben volt a munkája. Márpedig én csak azt számláztam le, amire azt mondta, hogy ideje rendezni. A jutalékokról pedig az elnökség 2007-ben hozott egy szerintem jó döntést. Aki támogatót hoz, annak jutalék jár. Ez egyértelmű motiváló elem, nőtt is a bevételünk. 

 

 

25-27 millió forint a tavalyi támogatói bevétel és bruttó 1,2 milliót számolhattam el. Inkább nem kell akkor ez a pénz, vesszen el, csak hogy ki ne legyen fizetve a jutalék? Nevetséges. Nálunk egyébként nincsenek protokollköltségek. Minden nap lehet például vacsora számlát hozni, hozhatnám a 10 ezer forintos számlát, a kutya nem szólna meg érte. Más szervezeteknél havi keret van meghatározva ilyesmire. Nálunk akkor jár pénz, ha teljesítmény van. Volt olyan támogatói szerződés, amelyen két évig dolgoztam, volt, amelyen két hónapot. Nem a szponzorok kopogtatnak a mi ajtónkon. Kemény munka, hogy megszerezzük őket, ráadásul jobb esetben is csak minden századik szponzori megkeresésből lesz aláírt szerződés. Amiből nem lesz, a munkát abba is bele kell tenni.

 

 

Ki lépett vissza?

 

Ez is kamuhír, akárcsak a másfél milliós fizetésemről szóló. A 600 milliós támogatási összeg sem stimmel és az sem, hogy visszaléptek. Párbeszéd tényleg van, jelezték, hogy tájékoztatást kérnek. Ezt meg is adjuk, ahogy mindig. A terméktámogatás folyamatos, a szeptemberre tervezett támogatás pedig majd akkor lesz esedékes. Van egyébként aláírásra váró szerződésünk most is. S hogy mire költöttük a pénzeket, amelyeket megszereztünk? Beindítottuk a sportegészségügyi programot, az edzőképzést, meleg égövi edzőtábort szerveztünk. A számok egyébként magukért beszélnek: 2006-ban 11, 2011-ben 36, 2014-ben pedig több mint száz versenyre juttattuk el a versenyzőinket! Míg 2006-ban 5-6 versenyszámban indultak a magyar parasportolók, mára 24 sportágat támogatunk.

 

 

 

 

2-3 sportoló jelezte, hogy gondban van. Amikor a fentieket nyilatkoztam, rájuk gondoltam. Nem a bajnokainkról van szó természetesen, de feladatom, hogy ezt is elmondjam. Megoldani ugyanakkor nem tudom a gondjukat. Az MPB nem szociális kifizetőhely. 

 

Értem a sportolók felháborodását, de mi a versenysportot szervezzük. A Gerevich-ösztöndíj lenne arra hivatott, hogy az életminőségükön javítson. Tavaly fél év alatt kiosztottuk az egész éves keretet, aztán beletoltunk még 22 millió forintot a rendszerbe, címzetten a sportolóknak. Ezt a lehetőséget viszont elvették idén, amikor a sportági szövetségekhez telepítették az ösztöndíjat. Ha a sportolóknak most 32 millió helyett ott lenne az 50 millió forintjuk, amit mi is szorgalmaztunk, nem lenne gond. 

 

 

Mondom, a kettőt nem lehet összekeverni. Az ösztöndíj az állam külön keretéből van és adómentes. Mi bármit adunk hozzá, azért adót kell fizetni a sportolónak is, nekünk is. A Magyar Paralimpiai Bizottság pedig 15 éves lett, egy sikeres paralimpiai szereplést követően a paralimpiai nagy család ünnepelt a gálán. Ez miért gond? Csak úgy lehetnénk hitelesek, ha nem adnánk magunkra, miközben világszínvonalon teljesítünk? Ide bejönnek a sportolók és a nemzetközi sportszervezetek vezetői is, mert mára fölhelyeztük a magyar parasportot a világtérképre, de azért legyen linóleumos, füstös irodám? 

 

 

Amikor 2007-ben elkezdtük a munkát, íróasztalom sem volt, nemhogy irodám. Romokban hevertünk. Egy évünk volt, hogy összetakarítsuk őket és felkészüljünk a 2008-as paralimpiára. Azzal foglalkoztam először, aztán tetettem rendbe ezt a kis szobát. Egyébként családi bútorok vannak benne. A képek, a falióra, a bútorok mind a sajátjaim. Ha 19-én a közgyűlés nem szavaz nekem bizalmat, ezek is jönnek velem a virágokkal együtt.

 

 

 

 

 

Mert nem egyeztettek velünk időpontot, csak küldtek egy levelet, hogy ekkor és ekkor lesz az ülés. Nem értem rá. Világbajnokság lesz szeptemberben. Erőemelő eb-t rendezünk. Kvalifikációs versenyek vannak. A rendkívüli közgyűlésünk pedig 19-én lesz. Az előtt parlamenti bizottsági meghallgatás? Ennek mi értelme? Csupán arra a hergelésre jó, amely tudatosan és jól előkészítve megy több mint egy hónapja. A névtelen nézői levéllel indult az egész, aztán kiderült, hogy nagyon is megszervezték. Belső informátor hivatalos iratokat vitt ki, azokat manipulálták, míg mi kint voltunk Mexikóban; s amint hazaértem, hátba vágtak egy péklapáttal. Rögtön felkértem a felügyelőbizottságunkat, hogy vizsgálja meg a helyzetet. Ennél körültekintőbben, azt hiszem, nem lehet eljárni.

 

 

Maradjunk annyiban, hogy megkaptam őket. Kaptam néhány figyelmeztető telefonhívást is. Arról például, hogy lehallgatnak. 

 

 

Az asztalom alján megtalálták a nyomát egy korábban odarögzített hangfelvevő szerkezetnek. Jegyzőkönyv van róla. 

 

 

Nem feltétlenül én vagyok ilyen fontos.

 

 

Ez a feltételezés megjelent már a sajtóban, nem nekem kell kimondanom. Egy biztos: a Paralimpiai Bizottság meghatározó abban, ki lesz a MOB alelnöke és vannak, akik nem szeretnék, hogy Deutsch Tamás legyen az.

 

 

Együtt dolgozunk. 1991-től végigjártam a szamárlétrát. Voltam egyesületi vezető, bedolgoztam magam a sportba és soha nem volt politikai szempontom. A parlament sportbizottságával tartottam a kapcsolatot korábban, más kormányok alatt is, s az az ellenzéki képviselő, aki most sajtótájékoztatót tart ellenem, nemrég még gratulált és elismerte a teljesítményünket. Politikai cirkusz ez az egész. Az viszont kétségtelen: Deutsch Tamás volt az egyetlen sportminiszter, aki a parasportot magasabb szintre emelte, aki törvényi hátteret biztosított a számunkra. Az első Orbán-kormány alatt egymilliárd volt a fogyatékos sport költségvetése. A 2002-es kormányváltás után ez leszaladt a harmadára és most próbáljuk megint feltornászni valamilyen méltónak nevezhető szintre.

 

 

 

 

Biztosan elrontottam valamit a kommunikációban. Ez nagy tanulság. Fogalmam sem volt, hogy ilyen ellenségeim vannak. Pásztory Dóra például. 

 

Pedig amióta 2004-ben kijött a vízből, többször hívtam, hogy dolgozzunk együtt. Fogalmam sem volt róla, hogy ennyire gyűlöl engem és azt, amit csinálunk. Londonból üzenget és szólít fel lemondásra ahelyett, hogy felhívna, megkérdezne, tájékozódna. Ezt nehéz megértenem. Azt sem tudtam, hogy Zachár Attilában ekkora indulat van, amiért megszűnt az erőemelő szakbizottság, amelyet vezetett. Vele is terveztem közös munkát.

 

 

Nem én szüntettem meg! A sportágintegráció érdekében az MPB úgy döntött, hogy létrehozza az erőemelő szakbizottságot, ám a sportág néhány hónappal később bekerült a sportági szövetségbe, lett gazdája, ezért az MPB által létrehozott szakbizottság léte okafogyottá vált. Nem volt emögött semmi személyes. Olyanok is vannak persze, akik szeretnek, de nem teszem magam nevetségessé, hogy az ő leveleiket nyilvánosságra hozzam. Ilyen ügyeknek nem a sajtón keresztül kell a végére járni. Van erre rendes eljárás. Mi most, a végjátékban is demokratikusan dolgozunk. 

 

 

Fogytam úgy kilenc kilót az elmúlt hetekben, de nem a nyomozás miatt. Annak örülök. A felügyelőbizottságunk ellenőrzése szerint semmilyen jelentős szabálytalanság vagy törvénytelenség nem történt, de a közvéleményt most már csak egy szélesebb ellenőrzés nyugtathatja meg. „Virág elvtárs, az már az ítélet.” Ez ma már nem így megy azért. A nyomozás nem az előre megírt ítélethez szolgáltat ürügyet, hanem vizsgál. Ezért örülök neki. 

 

 

Nem tudom. Ha nem kapok bizalmat, megyek, de előtte odaállok a közgyűlés elé, beszámolok és ők majd döntenek. Ennek ez a módja. Nem az, hogy egy összehangolt, csúsztatásoktól és megalapozatlan gyalázkodásoktól hemzsegő sajtótámadás miatt lemondok. Azzal elismerném, hogy elkövettem valami bűnt. Semmit sem követtem el. Ha ettől függetlenül nem kapok bizalmat, az sem katasztrófa. Egy nyugodt nyár talán nem is jönne rosszul. Volna mit kiheverni.

 

***

 

Fotók: Földházi Árpád.