A Fidesz tiszteletben tartja az Ab döntését

2015. június 01. 16:46

A Fidesz-frakció szóvivője úgy fogalmazott: a párt természetesen tiszteletben tartja az Ab döntését, a kormánypárt az írásbeli indoklás áttanulmányozása után alakítja ki álláspontját, és annak megfelelő szabályozási javaslatot terjeszt majd az Országgyűlés elé

2015. június 01. 16:46

A Fidesz tiszteletben tartja az Alkotmánybíróság (Ab) döntését a földvagyonról szóló törvényről – közölte Tuzson Bence, a kormánypárti frakció szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján. Tuzson Bence kérdésre úgy reagált: a kormánytöbbség azt tartotta fontosnak, hogy az állami vagyon egységes elvek alapján kezelt vagyon legyen, és – a környezetvédelemmel kapcsolatos jogszabályokat is maradéktalanul betartva – egy helyen szülessenek meg a döntések. A Fidesz természetesen tiszteletben tartja az Ab döntését, a kormánypárt az írásbeli indoklás áttanulmányozása után alakítja ki álláspontját, és annak megfelelő szabályozási javaslatot terjeszt majd az Országgyűlés elé – mondta a szóvivő.

Tuzson Bencét reagáltatták arra is, hogy a Fővárosi Ítélőtábla hétfőn hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárásra utasított az 1956 utáni megtorlások miatt háborús bűntettel megvádolt kilencvennégy éves Biszku Béla ügyében. Biszku Béla az 1950-es évektől az állampárt vezetőségéhez tartozott, 1956 után volt belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes is. A Fidesz-frakció szóvivője az ítélőtábla döntését úgy kommentálta: a legfontosabb, hogy ha valaki bűncselekményt követ el, annak mindig meglegyen a következménye, „különösen, ha ilyen súlyú bűncselekményt követ el”.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tintamin
2015. június 01. 19:08
A tolvaj kurva anyátokat, a haveroknak átjátszani a nemzeti parkokat szuper dolog, ahogy Kishantost elintéztétek, papíron ez is szuperül ment volna. A földmutyi rátok ég, ahelyett, hogy segítettétek volna a vidék felemelkedését, a haverokból csináltok nagybirtokosokat, ti gyökér tahók! Csodálkozom az AB-n, lehet, hogy Viktor elfelejtett szólni, hogy hogy kell szavazni...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!